Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Gyalogátjárón ütötték el!
Kómában van a 69 éves nő, akit pénteken ütöttek el a sepsiszentgyörgyi 1918. de­cember 1. és a Zefír utcák kereszteződésénél, a gyalogátjárón. Az áldozatot pénteken 10:23-kor vitték be a sürgősségre kritikus állapotban, többszörös koponya-, illetve mellkasi sérülésekkel, ezért azonnal átvitték az intenzív osztályra, ahol mesterségesen lélegeztetik – számolt be András-Nagy Róbert kórházigazgató, hozzátéve, hogy az orvosok fenntartással nyilatkoznak a nő túlélési esélyeiről. Utólag a megyei rendőrség is pontosította a korábban kiadott közleményét, súlyosnak sorolva be a balesetet. „A szeptember 16-i közlekedési balesettel kapcsolatban a következő pontosításokat tesszük: az 69 éves gyalogos áldozat egészségi állapotának ellenőrzése, valamint az egészségügyi intézmény által közölt diagnózis nyomán a baleset besorolása súlyos balesetre változott. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával folytatódik a nyomozás” – áll a tájékoztatásban. <<

Aranylakodalom, gyémántlakodalom
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala idestova tíz éve köszönti az 50. és 60. házassági évfordulójukat ünneplő párokat, helybeli lakosokat. Ez ideig csaknem háromszáz szép korú házastárs számára szerveztek ünnepséget. Idén 29 aranylakodalmas (50) vagy gyémántlakodalmas (60) házaspár kapott meghívót, az ünnepségre az idősek világnapján, október 1-jén 12 órától kerül sor a város patinás esketőházának dísztermében. A házaspárokat Antal Árpád polgármester és Vargha Fruzsina alpolgármester köszönti, méltatja. (bl) <<

Önkénteseket keresnek
Németországba keres önkéntes fiatalokat a Caritas háromszéki szervezete. A SoFiA szervezet keretében kellene dolgozni 2023. február és 2024. január között. A feladat egy sérültekkel foglalkozó központ, a Lebenshilfe Trier tevékenységeinek segítése. Október 24-ig olyan 18–27 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, akik elvégezték a középiskolát, nyitottak a sérült személyek elfogadására és a velük való kapcsolatteremtésre, a közös munkára. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük