Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Vonattal ütközött, röpült a hajtási

Tegnap reggel fél tíz körül riasztották a sepsiszentgyörgyi rendőröket, miután a megyeszékhelyi Építők utca közelében egy személygépkocsit ütött el egy vonat. A helyszínen kiderült, hogy az érintett, 57 éves sofőr személygépkocsijával éppen egy mezőgazdasági kitermelésre használatos úton (az Építők utca folytatásában) haladt, amikor egy tolató mozdony elütötte. Szerencsére a balesetben senki nem sérült. Mind a vonat, mind pedig a személygépkocsi vezetőjét alkoholszondáztatták, de egyik sem fogyasztott alkoholt. Az autó sofőrjét bírságolták, és felfüggesztették a hajtási jogosítványát.

Egész alakos Petőfi-szobrot terveznek

A Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány kezdeményezésére Sepsiszentgyörgy önkormányzata pályázatot ír ki Petőfi Sándor egész alakos szobrának megalkotására. A pályázat feltétele, hogy a Petőfi-szobornak vagy -szoborkompozíciónak meg kell jelenítenie a költő ragaszkodását Sepsiszentgyörgyhöz. Petőfi 1849. július 29-én így fogalmazott feleségéhez, Szendrey Júliához írt levelében: „Előbbeni levelemben írtam, hogy Csíkszeredának és Kézdivásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék.” A tervezett műalkotás az 1918. December 1. utca és a Zefír utca kereszteződésénél található beépítetlen területen kap helyet, és jövő év július 29-én, Petőfi Sándor eltűnésének évfordulóján avatnák fel. A pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a sepsiszentgyörgyi önkormányzat honlapján (www.sepsi.ro) található.

Mága Zoltán Vargyason

Az RMDSZ Nőszervezet, RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének szervezésében Mága Zoltán hegedűművész Vargyason, az unitárius templomban tartott jótékonysági koncertet, melyen közreműködött ifj. Mága Zoltán és a Budapesti Gipsy Virtuózok. A szervezők a vargyasi koncert összbevételének (12.430 lej) felét a kárpátaljai magyar közösség megsegítésére fordítják (6215 lej), a másik részéből pedig a Dr. Simonffy Sámuel Alapítványon keresztül a baróti kórház újszülött osztályának vásárolnak lélegeztető-gépet (6215 lejre).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 6., 11:14
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Elszomorít, hogy a Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány kezdeményezésére csak a Petőfi Sándor egész alakos szobrának megalkotásának ötletére futotta. Minden tiszteletem Petőfi iránt, de neki már nagyon sok szobra áll mindenfelé (mellszobra Sepsin is), miközben a háromszéki sajtó történetében jelentős munkásságot kifejtő egyéniségeket elfeledjük, például Málik Józsefet, Beke Györgyöt, Sylveszter Lajost, Elekes Györgyöt, Ikafalvi Dienes Ödönt, de a sort lehetne folytatni. Hol ápolhatnák másutt kellőképpen az emléküket, ha nem a szülőföldjükön, vagy tevékenységük színhelyén?

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 6., 23:35
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Én személy szerint Kóréh Ferencnek állítanék emlékművet, aki hosszú ideig a Szabad Európa Rádió tudósítója volt(ma is fülembe cseng: Kóréh Ferencet hallották, New Yorkból) és tudtommal Sepsimagyaróson született.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 7., 13:21
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Sylvester Lajosról már neveztek el képtárat. Mi kéne még?
    Semmi különlegeset nem tett, csupán a munkáját végezte, amiért fizetést kapott ő is és a többi is.
    Lenne más, aki jobban megérdemelte volna!

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 7., 14:49
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Varghaek amig a toven vannak a dolognak, Sepsiszentgyorgyon es a kornyezo telepuleseken meg nagyon sok szobor fog allitani az elkovetkezokben is.
    A fiatalsag el kell innen vandoroljon a megelheteseert, de helyettuk lesznek a szobrok irrealisan magas aron elkeszitve.
    A Petofi szoborrol lehet mar valahonnan van is ontoforma megmaradva, szerintem gazdasagosabb mashonnan a format kolcsonkerni, de akkor ugyanannyi lesz a cash erte?
    Ha egy honapig is dolgozik vele, hol keresne annyi penzt mashol, kinek adnak ennyi penzt.
    Jo mesterseg ugy latom, vonzo a fiataloknak, de csak az a baj, hogy sosem oket bizzak meg az elkeszitessel, amibol egyszer is vagyont keresnenek.
    Erdot is szobrokbol fognak lassan csinalni, mi leszunk az elso szoborerdovel buszkelkedo varos.
    Megertem ha Petofi nalunk szuletett volna, de nem. Kozosseget szolgalo tetteket mikor visznek vegbe? A szobrokbol van mar eleg, milyen pozitiv hozadekkal jarulnak hozza az ittlakok eletehez? Csak a mi adonkra ronak majd terhet, mert ezeket a szobrokat allagmegorzes miatt fent kell tartani valamibol, kesobb is kolteni ra.
    Elszinezodve, galamburulekesen porosan all mar eleg szobor igy is a varosban, senkit nem erdekel, max a kutyak jarjak lepisilni oket.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 7., 14:18
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Szentgyorgyon akkor ket Petofi szobor fog allni, egy mellszobor es egy egesz alakos. Makettet is kellene meg csinaljanak, mert olyan meg ugy sincs. Minden utcasarokra kellene egyet allitsanak mar. Komolyan ilyesmire kell kolteni az adofizetok penzet ebben a valsagos idoben? Szegeny ember meg etlen is dogolhet.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 8., 2:48
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Akkor már csak a mellszobornak kezeket és lábakat kéne rakni, hogy olcsóbb és gazdaságosabb legyen ebben az elszabadult áras világban!