Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

28 éves hagyomány

Két év kihagyás után újra Kovászna városában találkozhattak a debreceni Ady Endre Gimnázium 10. D osztályának drámás tanulói és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum színjátszói. Az anyaországi küldöttség dr. Bagossi Edit vezetésével a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület meghívására érkezett a fürdővárosba, hogy előadásával színesítse a Csoma-napok kulturális kínálatát. Ittlétük alatt két alkalommal mutatták be az erre az alkalomra összeállított zenés, táncos, irodalmi műsorukat a kovásznai, illetve a csomakőrösi közönségnek. A kovásznai előadás végén Bagossi Edit tanárnő vándorbotot adott át Molnár Jánosnak, a kovásznai Diákszínpad vezetőjének, hogy a novemberben megrendezendő Ady-napokra elkalauzolja a székelyföldi diákokat.

Szintfelmérők az iskolákban

Mától kezdődően országszerte kompetenciafelmérőt írnak a második osztályosok, tőlük 17-én veszik át a stafétát a negyedikesek, 25-én pedig a hatodikosok. Első nap a másodikosok anyanyelvi szövegértését és íráskészségét mérik fel, 11-én olvasásból, 12-én matematikából vizsgáznak, majd azt követően a magyarok (nemzeti kisebbségek) román nyelvi ismereteit is tesztelik. A negyedikesek szintén románból és anyanyelvből írnak-olvasnak, matematikából is számot adnak ismereteikről, mindezt három egymás utáni napon. A hatodikosoknak kommunikációs és nyelvi kompetenciájukat mérik fel 25-én, matematikai és természettudományi ismereteiket május 26-án. A kapott jegyek nem publikusak, nem írják be őket a naplóba, csak az érintettek, szüleik és tanítóik, tanáraik ismerhetik őket. Kovászna megyében 6321 általános iskolás vesz részt az országos felmérésben: 2241 másodikos (746 a román, 1496 a magyar tagozaton), 2024 negyedik osztályos (664 román, 1360 magyar) és 2056 hatodik osztályos (623 – 1433).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük