Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

 

Mindenük odaveszett

Pénteken, március 11-én reggel tűz ütött ki a baróti Dózsa téren a Czári családnál, ahonnan az átterjedt a szomszédos házra is, melyben Kovács István Dezső lakott családjával. A tüzet minden bizonnyal egy rövidzárlat okozhatta. Ahogy a helyszínen elmondták, mire a sepsiszentgyörgyi tűzoltók kiérkeztek, és megfékezték a tüzet, az tetemes károkat okozott. Czáriék úgy foglalták össze, hogy mindenük odaveszett, még a legfontosabb irataik is, a keresztlevelektől kezdve a személyazonossági igazolványokig. Kovács azt mondta, és mutatta, hogy szépen rendbe tette a házát, új bútorokkal rendezte be majdnem élete munkájának eredményeként, most pedig kezdheti elölről, mert a nagyja odaveszett. Mindkét házban kisgyerekek is laktak, így a legnagyobb gond pillanatnyilag a fedél, a lakhatás biztosítása számukra. Czáriék azt mondták, hogy legsürgősebben egy hálókocsira lenne szükségük, hogy legalább legyen, ahol aludjanak, de nyilván, a tartós élelmiszer, egyéb szükséges holmi is jól fogna számukra. (böjte) 

Letartóztatták a szökevényt

Március 8-án a megyei rendőrség bűnügyi szakosztályának nyomozói a fürdővárosi munkatársaikkal és a különleges erőkkel közösen nagyszabású razziát tartottak Kovásznán, melynek célja egy 51 éves, országosan körözött személy kézre kerítése volt. A férfit korábban három év, 11 hónap és 23 nap börtönre ítélték Olaszországban elkövetett testi sértés, erőszakos magatartás, engedély nélküli fegyverviselés, pénzhamisítás vádjával. A rendőrség hathatós munkájának köszönhetően fény derült a törvény elől bujkáló hollétére, akit nagy erőkkel vettek őrizetbe, és szállítottak előbb a megyei rendőrség fogdájába, majd onnan a börtönbe. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük