Felhívás!

Röviden

Európa-szerte körözték

A Brassó megyei rendőrség 24 órára őrizetbe vett egy 44 éves, Kovászna megyei férfit, akit jogosítvány nélküli vezetéssel és közokirat-hamisítással vádolnak. A rendőrök vasárnap délben 12 óra körül, Keresztvár területén állították meg a férfi által vezetett járművet, és az ellenőrzések során kiderült, hogy az illetőnek bevonták a jogosítványát, sőt mi több, a magyarországi hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az ügyben bűnügyi eljárás indult, a további jogi lépésekről a brassói ítélőtábla dönt. (fá)

Nem nőtt a halottak száma

Nem hunynak el többen, legalábbis Kézdivásárhelyen, ahol a református és a katolikus egyházaktól kértünk szeptember közepétől temetkezési adatokat. A református egyház részéről Beder Imre tiszteletes közölte: múlt hónap közepétől – a hétre bejelentett két temetéssel együtt – összesen hat hívőjüket búcsúztatták. A katolikus egyháznál a számok nagyobbak, de annyival több is a hívő. Fórika Balázs kántor elmondta: a kantai plébániához tartozó hívők közül 13-tól vettek végső búcsút (5 férfi, 8 nő), míg a Boldog Özséb-plébánia lelkészei 14 temetést tartottak (8 férfi, 6 nő). Fórika úgy véli, a szám nem kirívó, általában minden ősszel több a temetés.

A körmükre fog nézni

Tegnapi sajtótájékoztatóján Ráduly István kormánymegbízott kitért arra a gyakori panaszra is, amit a meghallgatásokon hall az emberektől. E szerint a hatóságok nem válaszolnak a polgárok megkeresésére. „Arra kérek mindenkit, aki valamilyen ügy kapcsán egy állami intézményhez vagy polgármesteri hivatalhoz fordul, hogy amikor benyújtja a kérését, kérjen iktatószámot, és amennyiben nem kap harmincnapos határidőn belül választ, ezt írásban jelezze a prefektúrának is. Ígérem, hogy másodszor ilyesmi nem fog előfordulni” – mondta Ráduly. A prefektus emlékeztetett: október utolsó csütörtökjén Kovásznán tart meghallgatást. Az érdeklődőket 11 órára várják a fürdőváros polgármesteri hivatalába. Az meghallgatásra a 0267.315.444-es telefonszámon lehet feliratkozni, de csak beoltottakat fogadnak, illetve olyan személyeket, akik átestek a betegségen vagy negatív teszteredményük van.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.