Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Piros, piros, piros…
Tegnap a prefektúra nem tett fel közleményt a fertőzöttség megyénkbeli számairól, viszont a covid19.geo-spatial.org adatai szerint Kovászna megyében Sepsiszentgyörgyön, Kökösben, Kovászna városban nagyobb háromnál az ezer lakosra vetített incidencia, szombaton 97 új esetet jelentettek, vasárnap ezek száma 16 volt. Ha a növekvő trend kitart, várhatóan Sepsiszentgyörgyön is megszorításokra lehet számítani a héten. 

Gond a zöld igazolvány
Nem nyitottak még oltóközpontot a harmadik oltásra a megyei kórházban – közölte András-Nagy Róbert igazgató. Ugyanakkor azt is elmondta: amennyiben kötelezővé válik a zöld igazolvány a kórház munkatársai számára, ez jelentős gondokat okoz majd az intézményben. A megyei kórház vezetője már korábban is jelezte: vannak munkatársaik, akik elutasítják az oltást, és amennyiben ezt kötelezővé teszik, vagy a munkát olyan feltételekhez kötik, hogy az alkalmazottaknak saját pénzen kell teszteltetniük, előfordulhat, hogy többen felmondanak, és nem mennek be dolgozni. „Ha egy egészségügyi intézmény mint­egy 2000 alkalmazottja közül 200-an nem mennek be dolgozni, az óriási problémát okoz, éppen ezért nem tartom jónak így kötelezni az oltást” – mondta az igazgató. Jelenleg nincs adat arról, hogy a megyei kórház alkalmazottai közül hányan kaptak oltást, illetve, hogy hányan vették fel a harmadik dózist. Korábban az igazgató úgy nyilatkozott, a kórház orvosainak 90 százalékát beoltották. 

Fizetett szabadnap
Mint ismeretes, fizetett szabadnap jár azoknak az alkalmazottaknak, akik beoltatják magukat, és bemutatják munkaadójuknak a zöld igazolványt. A 2021/221-es törvény értelmében minden oltásra igényelhető a szabadnap, így, aki eddig mindkét adagot megkapta, szabadnapot vehetett ki. Ugyanez érvényes a harmadik adag vakcinára is, tehát, aki beoltatja magát, és igazolja, kivehet egy fizetett szabadnapot, vagy kérheti azt a napot, amikor az oltást kapja. Ezek a napok nem számítanak bele az éves pihenőszabadságba, hanem azon felül kell kiadnia a cégnek. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük