Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Robogós sérült meg

Kedd délben fél kettő körül értesítették a 112-es segélyhívón a sepsiszentgyörgyi rendőröket, hogy a Păiș David utcában közúti baleset történt. A helyszínelés során megállapították, hogy egy 65 éves férfi által vezetett robogó ütközött egy 69 éves nő által vezetett személygépkocsival. A baleset nyomán a robogós megsérült, kórházba kellett szállítani. A járművezetőket megszondáztatták, az eredmények alapján egyikük sem fogyasztott alkoholt – közölte a rendőrség. (fá) 

Újabb adomány a kórháznak

A sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület 300 egyhasználatú pelenkát, 180 inkontinencia-betétet és 24 étrend-kiegészítő italt adományozott a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház ideggyógyászati részlegének. Az egyesület a járvány kezdete óta, közel két éve folyamatosan támogatja az egészségügyi intézményt, korábban maszkokat, védőruhát, UV-sterilizáló lámpát ajánlottak fel. Mint mondták, ezekben az embert próbáló, nehéz időkben a legfontosabb, hogy segítsenek, főleg azoknak, akik az egészségügyben dolgoznak. (bi) 

Szülésfelkészítő csoport indul

Újraindul a szülésfelkészítő tanfolyam a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A megyei kórház tájékoztatása szerint szeptember 16-tól lehet iratkozni az 5 hetes, ingyenes felkészítőre, melyen a jövendő apukák, illetve a szülés előtt álló kismamák közeli hozzátartozói vehetnek részt. Akik sikeresen elvégzik a kurzust, igazolást kapnak, mellyel részt vehetnek a szülésen. A felkészítők két nyelven zajlanak, magyarul és románul, és a szülészet-nőgyógyászat illetve neonatológia osztályok szakorvosai tartják csütörtökönként 13 órától a kórház tárgyalótermében. Ugyanakkor szívesen látják azokat a szülés előtt álló kismamákat is, akik kíváncsiak arra, hogy partnerük mit tanul a felkészítők alatt, illetve hogy az itt elsajátítottak hogyan válnak a kismama és a baba hasznára is a jövőben. (bi) 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük