Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Kanyarban a közszolgálati cég
Csütörtökön tartották Kézdivásárhely municípium tanácsának rendkívüli ülését, melynek 12 napirendi pontján percenként egy határozattervezet előterjesztése, illetve elfogadása sebességgel száguldottak végig a városatyák. Egyebek mellett beleegyeztek a Vágóhíd utca 10. szám alatti ingatlan Kovászna megye közvagyonába való bérmentes átadásába családi ház építése céljából, elfogadták a helyi költségvetésben év elején erre a célra előrelátott összegnek az újonnan létesült helyi közszolgálati céghez való utalását, hogy az szeptember elsején elkezdhesse működését, jóváhagyták annak működési módját, és rábólintottak a municípium egyes javainak, valamint közhasznú szolgáltatásainak a cég ügykezelésébe való átadására. A tervek szerint szeptember 3-án 17 órától a Vigadó dísztermében ünnepi tanácsüléssel összekötve rendeznék a Pro Urbe díj átadását. (daczó) 

Népszerű lehet a vadaspark
Lezárult a közmeghallgatás a város által a Honvéd-kút környékére tervezett vadaspark ügyében (nem tévesztendő össze a magánbefektetők által finanszírozandó családi kalandparkkal), a sepsiszentgyörgyi városi tanács következő ülésén dönt arról, hogy közhasznúvá nyilvánítja-e a leendő létesítményt.
A Vadon Egyesülettel való társulással létrehozandó, 16 hektárt elfoglaló létesítményben farkast, medvét, szarvasokat, vaddisznókat természetes közegükben bemutató park oktatási célokra, valamint hétvégi családos kikapcsolódásra lesz alkalmas. Benne helyet kap egy főépület, mely előadótermet is magában foglal, az állateledelnek, takarmánynak, felszerelésnek való kis raktár, kis cukrászda, büfé.
– Mivel a város finanszírozza a létrehozását, nem profitorientált lesz, 15-20 éven belül válhat önfenntartóvá – mondta lapunknak Czimbalmos Csaba városgondnok. – Közhasznúvá egyébként azért kell nyilvánítani a létesítményt, mert akkor nem kell egy ugyanakkora területet máshol beerdősíteni, mint amekkorát foglal a szabadidő-központ. A közmeghallgatáson senki nem fogalmazott meg észrevételeket.
(bodor) 

Részeg autókázó
Csütörtökön hajnalban erősen betintázott sofőrt igazoltattak Sepsiszentgyörgy utcáin, leheletében 0,84 mg alkoholt mért a szonda. Bűnvádi eljárás indul ellene. 

Gyűjtés rászorulóknak
Idén is szervez gyűjtést a LAB Életmentő Kupakok Egyesület a rászoruló családok gyerekei számára az iskolakezdés előtt. A Segítsünk Iskolatáskával program által azokat a diákokat támogatják, akik nem tudják megvásárolni az iskolakezdéshez szükséges taneszközöket. Adományozni lehet az egyesület gyűjtőpontjainál minden olyan jó állapotban lévő tanszert, amit majd a diákok használhatnak az iskolában: hátizsákot, füzeteket, írószereket, tolltartót. Az adományokat szeptember végéig gyűjtik, akkor adják át majd az önkéntesek a gyerekeknek – mondta Bács Emese, szervező. 

Önkénteseket keresnek
Önkéntes fiatalok jelentkezését várja a sepsiszentgyörgyi Sportnapok szervezőcsapata. A Sportnapokat szeptember 24. és 26. között szervezik 14. alkalommal, a cél pedig az, hogy közelebb vigyék a mozgást és egészséges életmódot a város lakóihoz. A szervezők most önkénteseket keresnek a programok lebonyolítására, a fiatalok a szervezői oldalon jelentkezhetnek egy rövid kérdőív kitöltésével. Az önkéntesek munkája bekerül az önéletrajzukba is, valamint nyereményeket is kisorsolnak majd köztük – áll a felhívásban. 

Közösségi tér épül
Sepsiszentgyörgy önkormányzatának megbízásából javában zajlanak a munkálatok a Csíki negyedben, a Gödri Ferenc Általános Iskola mellett található területen, ahol új, korszerű szabadidős tevékenységeknek helyet adó parkot, közösségi teret létesítenek.
A munkálatok során a Gábor Áront és Nicolae Bălcescut ábrázoló szobrokat áthelyezik, így a megnyitott teret jobban kihasználhatják majd a lakók. Kültéri bútorokat, kerti padokat helyeznek el az új sétányok mentén, felújítják a régi játszóteret, a megújult közösségi teret pedig egy alacsony, ülőkékkel ellátott fallal kerítik körbe. A parkot két átlós sétány fogja keresztezni, a lakók által jelenleg is használt útvonalat követve. A felület többi részét, a játszótér kivételével, pázsit fogja borítani. A sétányok kereszteződésénél egy ivókút lesz elhelyezve, továbbá 15 új parkolóhelyet is kialakítanak. 

Ha kell, utcára vonulunk!
Mint ismeretes, a zilahi ügyészség büntetőeljárást kezdeményezett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke ellen, valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke ellen is az egykori Wesselényi kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében. Emlékeztetünk: a kollégium visszaszolgáltatását 2003-ban kezdeményezte a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK), a bukaresti restitúciós bizottság elutasította a visszaszolgáltatást, mely döntést megtámadta az egyházkerület, de a pert első fokon elvesztette. A fellebbezést a legfelsőbb bíróság tárgyalta, majd 2019-ben a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék elfogadta a KREK fellebbezését, hatályon kívül helyezve az elsőfokú ítéletet, és elrendelve az ügy újratárgyalását. E mostani eset a kommunista diktatúra legsötétebb időszakát eleveníti fel, azokat az éveket, amikor a román hatóságok egyházi vezetőink fizikai ellehetetlenítését is nyíltan gyakorolták. Éppen ezért a kialakult helyzetben kötelességünk a nemzetközi fórumok tájékoztatása is, s ebben a helyzetben egyértelmű kiállásra van szükség. Éppen ezért az Erdélyi Magyar Szövetség vezetőiként világossá tesszük: kiállunk egyházunk vezetője mellett, és minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogatjuk egyházainkat abban, hogy érvényre tudják juttatni saját és teljes közösségünk igazát.
Az EMSZ-közleményt aláírták Csomortányi István EMNP-elnök és Mezei János MPP-elnök 

A magyar kártya
Ismét tévútra tévedtek román vezető politikusok, amikor Áder János kijevi csúcsértekezleten elhangzott szavaira reagálva előhúzták „a magyar kártyát”, és diplomáciai botránykeltés szándékával reagáltak a köztársasági elnök kijelentésére, írja közleményében Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. Hozzátette: „mindez azt bizonyítja, hogy vagy semmit nem értettek meg az elmúlt évszázad történelmének történéseiből, vagy tudatosan használták fel a magyar államfő nyilatkozatát arra, hogy magyarellenes retorikájukkal a belpolitikai vitákban, illetve a liberális párton belül zajló hatalmi harcban előnyt szerezzenek maguknak.” 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük