RÖVIDEN

Pozitív gazdasági mérleg Kovásznán
A tegnapi kovásznai tanács­ülésen a testület többek közt elfogadta a 2016-os költségvetési kimutatást. Bagoly Zsolt gazdasági igazgató elmondta: viszonylag jó évet zártak, ugyanis az előrelátott 24,4 millió lejnyi bevételt 99,68%-ban valósították meg, szinte a teljes összeget. A költségek terén viszont az előrelátott 25,3 millió lej helyett csupán 20,2 millió lejt költöttek el. A megmaradt különbözetet pedig áthozták az idei évre.

Léc alatt
A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség közleménye alapján a véglegesítő vizsgára jelentkező pedagógusok 58,46 százaléka vette sikerrel ezt az akadályt, azaz érte el összesítésben a kötelező nyolcas átlagot az írásbeli vizsga után. A 70 háromszéki jelentkezőből 5-en visszaléptek, így 65 dolgozat kiértékelése után született meg ez az eredmény. A végleges osztályzatba az írásbeli jegye 70%-ban számít bele, az óralátogatásokon szerzett minősítés 20%-ban, a tanár személyes portfóliója 10%-ban. A fenti eredménnyel Kovászna megye az országos átlag alatt van, ez ugyanis 63,71%. A véglegesítő vizsgára két évi tanítási gyakorlat után lehet jelentkezni a szakmai képzettséggel rendelkező pedagógusoknak, és kötelező módon le kell tenni az első 5 évben. A fellebbezések elbírálása után kialakult végleges eredménylistát vasárnap, április 30-án közlik.

Kupakgyűjtő verseny
A jövő hét folyamán, május 7-ig még be lehet nevezni a LAB Életmentő Kupakok Egyesület által szervezett kupakgyűjtő versenyre, amelyet iskolás osztályok és óvodai csoportok számára hirdetnek meg. A l.a.b.eletmentokupakok@gmail.com címre elküldött nevezésben írják meg a csoport (osztály) nevét, az iskolát, óvodát és a pedagógus nevét. További részletek felől Bács Emesénél érdeklődjenek a 0755.265.752-es telefonszámon.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.