Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Büdzsére várva
Lemhényben hozzáláttak a Felsőlemhényből a Szent Mihály-hegyre vezető régi út rehabilitálásához. „Az évtizedek óta használaton kívül levő, begyepesedett utat kitakarítottuk és előkészítettük a felújításra, ami reményeink szerint mielőbb megtörténik. Emellett, amint lesz költségvetésünk, hozzálátunk a nagyobb munkálatokhoz: szerződéskötés előtt áll a több utca felújítását magába foglaló PNDL2-es program keretében nyertes pályázatunk, folytatódik az alsólemhényi iskola, illetve az orvosi rendelő korszerűsítése, a Szent Mihály-hegyi templom felújítása is új szakaszba lép, elkezdjük Alsólemhény központjában a járdarakást, emellett az Országos Befektetési Társaságnál (CNI) 6 kilométer út aszfaltozására nyújtunk be pályázatot”, sorolta Jénáky Csongor polgármester. (daczó) 

Megérkezett az első gólya
Kelemen László, a Rara Avis Madártani Egyesület elnöke keddi beszélgetésünk, lapzártánk után értesült arról, hogy március 8-án megérkezett az első gólya Háromszékre. Akárcsak tavaly (amikor március 2-án érkezett), az első befutó ezúttal is Bikfalván szállt fészekre. „A tavaly leghamarabb befutó gólya idén is elsőként érkezett, és ugyanabba a bikfalvi fészekbe tért vissza, akárcsak az elmúlt esztendőkben” – újságolta lapunknak a szakember. 

Írásban, magyarul is
A Nép Ügyvédje intézmény brassói területi irodájának szakemberei a megszokott havi egy alkalmú sepsiszentgyörgyi meghallgatásait továbbra is meghatározatlan ideig felfüggesztik. Ennek értelmében kérik az állampolgárokat, hogy panaszaikat írásos formában, akár magyar nyelven megfogalmazva küldjék be a brassói területi iroda címére, melyet a megszokott postai úton, a Mihail Kogalniceanu sugárút 23. szám, C7 épület, 402. szám (B-dul Mihail Kogalniceanu nr. 23, C7, nr. 402, Mun. Brașov) vagy az elektronikus postacímükre (avpbrasov@avp.ro) küldhetik be. Továbbá felhívják az állampolgárok figyelmét, hogy a Nép Ügyvédjének címzett leveleikben tüntessék fel nevüket, lakhelyüket, elérhetőségüket és az általuk feltételezett jogaik, illetve szabadságjogaik megsértését elkövető állami intézmény vagy köztisztviselő megnevezését/nevét. További információkat a brassói területi irodától a 0268.471.100-as telefonszámon igényelhetnek, közölte Kelemen Ágotha-Gyopár szakértő. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük