Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

RÖVIDEN Kovászna megye

Négy furgon ütközött

Tegnap reggel azért riasztották az életmentőket, mert a 11-es országúton, Kökös település Brassó felőli kijáratánál nagyobb közúti baleset történt. A baleset során 4 jármű ütközött: három áruszállító haszonjármű és egy utasszállító furgon. Összesen kilenc személyt érintett a baleset. A háromszéki életmentők 2 mentőautóval és egy speciális, roncskivágásra használt járgánnyal siettek a helyszínre, ahol ellátták a sérülteket, illetve az ilyenkor szükséges tűzvédelmi intézkedéseket is megtették. A helyszíni sérültápolás után végül 2 személyt kellett kórházba szállítani, mindkettő az utasszállító furgonban tartózkodott a baleset pillanatában – tájékoztatott Tolvaj Marius, a megyei tűzoltóság szóvivője . 

Állások a kereskedelemben

Továbbra is a kereskedelemben hirdetik a legtöbb állást Kovászna megyében, főleg a hamarosan nyíló Sepsi Value üzletközpontba alkalmaznak a különböző cégek. A megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség adatai szerint mintegy 284 munkahelyet kínálnak jelenleg, ebből 90 állás a kereskedelemben van. Keresnek pénztárosokat, árumozgatókat, recepciós munkatársakat egyaránt. A vendéglátóiparban is akad állás: szakácsokat, segédeket, pincéreket alkalmaznak. Az építőiparban kőművesekre, segédmunkásokra, asztalosokra van szükség, de teherautósofőröket is keresnek. Felsőfokú végzettséggel designert, könyvelőt, pszichopedagógust, jogászt alkalmaznának, de tervezőmérnököknek és faipari mérnököknek is kerül munkahely. A konfekcióiparban az elmúlt évekkel ellentétben alig keresnek munkaerőt: mindössze 7 állást hirdetnek. Az állásokról érdeklődni a járványhelyzetre való tekintettel a 0267.312.157-es telefonszámon lehet. 

A betegek világnapján

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt időszakban mintegy 1800 személyt vizsgáltak meg a sürgősségen, több mint 5000 beteget láttak el a járóbeteg-rendelőben, és mintegy 200 személy vette igénybe a telemedicina segítségét. A kórház vezetősége ezen a napon ismételten kéri a lakosságot, hogy menjenek orvoshoz, ha betegek, ne hanyagolják el állapotukat, és főleg ne az interneten keressék a gyógymódokat! 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük