Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Egyenruhások az utakon
Vasárnap a megyei és helyi rendőrség egyenruhásai a csendőrökkel együtt ellenőrizték, mennyire sikerült betartani a járványügyi intézkedéseket, köztük az éjszakai, 23 és reggel 5 óra közötti korlátozott közlekedésre vonatkozót is.
Összesen 775 személyt ellenőriztek, 14 kereskedelmi egységet, illetve magánvállalkozót 37 helyszínen, köztük kerthelyiségekben és játszótereken, a közszállítás járművein, és a vizsgálódások eredményeként 10.000 lejre bírságolták a vétkeseket.
Vizsgálódtak továbbá a vonatállomásokon és a megyén áthaladó vonatokon is, áru-, valamint személyszállító autókat is ellenőriztek, olvastuk a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. 

Átadták a Magyar Nyelvőr Díjakat
Ebben az évben a virtuális térben adták át a Magyar Nyelvőr Díjakat: az elismerést Grétsy László professzor; Heltainé Nagy Erzsébet, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem docense; valamint a háromszéki Ördög-Gyárfás Lajos, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének alapító tagja, ügyvezető elnöke vehette át.
A Magyar Nyelvőr Alapítvány minden évben karácsony előtt adja át a rangos elismerést olyan magyarországi és határon túli személyeknek, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért és megőrzéséért.
Ördög-Gyárfás Lajos az online díjátadóra küldött üzenetében azt írta, „Úgy tekintem, hogy ebben a díjban benne van az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége 29 éves tevékenységének elismerése is. Az anyanyelv ápolása számunkra a legszélesebb értelemben vett anyanyelvi mozgalmat jelentette és jelenti: ezreket, tízezreket megmozgató anyanyelvi versenyeket, évente megszervezett anyanyelvi táborokat, erdélyi diákok és pedagógusok magyarországi anyanyelvi táborokban, rendezvényeken való részvételét, a hazai magyar nyelvhasználat aktuális kérdéseiről, a nyelvi tervezés feladatairól szervezett szakmai konferenciákat, tanfolyamok és ünnepi rendezvények szervezését, nyelvészeti és nyelvművelő kiadványok megjelentetését. Eddigi munkásságom és azt hiszem, egész életem a Szövetség 1992-es alakulásától kezdődően szorosan összefonódott annak mindennapjaival és ünnepi eseményeivel.” 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük