Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Hármas baleset

Szerdán 16 óra körül Sepsiszentgyörgyön, a Păiuș David hadnagy utcában történt autóbaleset. A rendőrség közleménye szerint a balesetet egy 23 éves sofőr okozta, aki elsőbbségmegadás nélkül tért ki az említett főútra, ahol egy személygépkocsival és egy kamionnal is ütközött. A balesetben a vétkes vezető sérült meg. Egyik sofőr sem fogyasztott szeszes italt. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával nyomoznak. 

Fontos a támogatás

A mai baróti tanácsülés egyik fontos napirendi pontja lesz az, mely a baróti iskolák diákjainak a 2020–21-es tanévben járó ösztöndíjakat lesz hivatott meghatározni. A határozattervezet azért is érdemel külön figyelmet, mert előterjesztésének kezdeményezője dr. Bán István független tanácsos. Baróton hosszú évek után először fordul elő, hogy egy határozattervezetet nem a polgármester, hanem az egyik tanácsos kezdeményez. Érdeklődésünkre dr. Bán István elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy a város, amennyiben lehet, ösztönözze a diákokat a tanulásra, érdemeiket pedig ismerje el az ösztöndíjak által is. „Városunkban nagyon sok jó képességű diák van. Ha kizárólag a diákok eredményeit nézzük, a baróti messze a legjobb iskola Erdővidéken. Sok szülő mégis Bardocra viszi gyermekét iskolába, hiszen ott a körülmények jobbak, mint Baróton, de eredmények tekintetében Barót előbbre van más iskoláknál, s ez tükröződik a különböző versenyeken elért díjakban, helyezésekben” – fogalmazott.

A tervezet szerint teljesítményért járó ösztöndíjat (200 lejt) kapnának az országos versenyekről, valamint a tantárgyolimpiákról díjakat hazahozó diákok. 80 lejes érdemösztöndíjat, 60 lejes tanulmányi és ugyancsak 60 lejes szociális ösztöndíjat is megállapítanának. (böjte)

Lemhényben lesz gyertyagyújtás

A lemhényi katolikus plébánia és a helyi polgármesteri hivatal a járvány ellenére is megtartja a köztéri adventi ünnepséget. A katolikus templom előtti adventi koszorún lévő gyertyákat minden szombaton (november 28-án, december 5-én, 12-én és 19-én) 18 órától gyújtják meg. Az ünnepséget az énekkar és a helyi iskolások előadása teszi hangulatosabbá. (tamás)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. november 30., 18:28
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Kezdin a polgarmesteri hivatalnal es a helyirendorsegnel valaki[k] nagyon szeretik a juhokat,a sajtot ha igy szabadon setelhat a juhsereg-7-8 nagy kutyaval-a Vagohid utcaba es a Bem utcaba.Hany farkas vagy medve van a varos teruleten hogy ennyi kutyaval setal a sereg,es egynek sincs bot a nyakan.Ember aldozatra lesz szukseg hogy kitiltsak a csobanokat a belteruletekrol.Ha nem helyesen hordod a Lucovid maskot azzonnal uvolt a ;rendor” de a juhokat nem lassak!?