Felhívás!

RÖVIDEN

RÖVIDEN Kovászna megye

A bukott polgármesterjelölt mellénye

Példátlanul modortalanul és agresszíven kezdte sajtóértekezletét tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt székházában Máthé-Péter József, aki az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) dálnoki polgármesterjelöltje volt a helyhatósági választásokon: „Aztán, amit én itt elmondok, az megjelenik-e szó szerint az újságban, vagy forduljak más sajtóorgánumokhoz?” – tette fel a kérdést a bukott jelölt, aki azt hitte, hogy bírósági végrehajtói munkakörét gyakorolhatja a sajtóértekezleten. A Háromszék, a Sláger Rádió és a Székely Hírmondó megjelent képviselői elfogadhatatlannak tartották ezt a hangnemet, azt tanácsolták, hogy nyugodtan forduljon „más orgánumokhoz”, és elmentek. Máthé-Péter József a Dálnokban leadott 427 érvényes szavazatból 176-ot szerzett meg a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon. (Erdély András)

***
Őrtüzek október 25-én

Háromszéken az egészségügyi intézkedések megtizedelték az őrtűzgyújtások megszervezését – közölte Gazda Zoltán. A megyeszékhelyi programját tegnapi lapszámunkban közöltük, további helyszínek:
Réty, református templomdomb, Dálnok, Szentivánlaborfalva, focipálya, Egerpatak, Fergettyű-vár, Kökös, a Feketeügy mellett, Kőröspatak, Kápolna-tető, Bükszád, a polgármesteri hivatal mögötti téren, Szotyor, az épülő ravatalozó mögötti téren, Zoltán.
Orbaiszéken Kovászna, Csomakőrösön, a temető fölötti dombon.
Kézdiszék: Kézdivásárhely, vasúti répalerakó, Kézdiszentlélek, Perkő, Bélafalva, Kerekhegy, Ozsdola, Hilib-tető.
Bardóc Miklósvárszék: Barót, a Véczer emlékműnél, Bibarcfalva, a templom mellett. 

***

Bedő Albertre emlékeznek

Halálának 102. évfordulóján megemlékeznek vasárnap Kálnokon Bedő Albertről. A rövid áhitattal induló múltidézés 11 órakor kezdődik az unitárius templomkertben. A kálnoki születésű, a „legnagyobb magyar erdésznek” tartott
Bedő Albert 1918. október 20-án hunyt el Budapesten, 79 éves korában.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások