Felhívás!

RÖVIDEN

Védőmaszkokat osztanak

Megérkeztek Sepsiszentgyörgyre a kormány által biztosított maszkok a hátrányos helyzetű személyek számára, a védőeszközök kiosztását már elkezdték. Mintegy 125 ezer védőmaszkot kapott Sepsiszentgyörgy abból az alapból, amelyet a kormány biztosít a hátrányos helyzetű, beteg személyek számára – tudtuk meg Tischler Ferenctől, a városi tanács volt tagjától. Mint mondta, a lista elkészült, így a következő napokban önkéntesek segítségével osztják szét a maszkokat a rászorulóknak, de személyesen is át lehet venni a Gyár utca 41. szám alatt naponta 9 és 12 óra között.

Egy személy 50 darabos csomagot kap, városunkban erre 2547 személy jogosult. A jogosultak közé tartoznak a fogyatékkal élő személyek, szociálisan hátrányos helyzetű családok, akik családi pótlékból élnek, illetve azok a kisnyugdíjasok, akiknek az augusztusi járadéka nem haladta meg a 704 lejt. A beígért 125 ezer védőmaszk megérkezett, így gyorsan szét tudják osztani a jogosultak között – mondta Tischler. Mivel Sepsiszentgyörgy vörös zónába került, önkéntesek segítségét veszik igénybe a szétosztáskor. Egyelőre csak maszkokat adományoznak, de a jövőben más védőfelszerelések beszerzésére is sor kerülhet.

Nem csökkennek az esetszámok

Nőtt az esetszám a megyei kórházban, továbbra is súlyosnak mondhatók az esetek – mondta tegnapi sajtóértekezleten az igazgató. András-Nagy Róbert menedzser beszámolt a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban regisztrált esetszámokról az elmúlt hétben. Jelenleg 72 Covid-pozitív esetet ápolnak a kórházban, és 9 gyanús esetet, köztük egy gyereket.

A fertőző Covid osztályon 56 beteg van ellátás alatt, köztük egy gyerek is. A Covid sebészeten 11 beteg van jelenleg, különböző patológiákkal, 5 személy Brassóból került át. Intenzív osztályon 6 beteg fekszik, egy személy kritikus állapotban van, teszteredményére várnak, hárman intubált, nagyon súlyos állapotban vannak, ketten pedig kritikus állapotban. Egy hét alatt 55-en mentek haza a kórházból. Az elmúlt napokban két haláleset történt: elhunyt egy 53 éves nő és egy 81 éves férfi, mindketten társbetegségekben is szenvedtek.

(Bús Ildikó)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.