Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Figyelmetlen mopedes
Súlyos sérüléseket szenvedett múlt csütörtökön Kézdivásárhelyen az a mopedes, 62 éves férfi, aki túl közel motorozott az előtte haladó gépkocsihoz, és amikor az szabályosan megállt egy gyalogátjáró előtt, nekicsapódott, s az úttestre zuhant. 

Kiskorúval közösült
24 órás előzetes letartóztatásba helyezték azt a Kovászna megyei férfit múlt csütörtökön, akit azzal gyanúsítanak, hogy 14 éves kislánnyal létesített nemi kapcsolatot. 

Fejlesztések, sporttámogatások, turizmus
A 2016–2020 közötti mandátum utolsó tanácsülését tartotta csütörtökön Kovászna Megye Tanácsa. Napirenden több fontos intézményt érintő költségvetés-módosítás szerepelt, illetve a kommandói kisvasút felújításához tervezett pályázatok előkészítéséről és sporttámogatásokról is döntöttek.
Két, a kormánytól kapott nagyobb összeget foglaltak be a megye költségvetésébe: a megyei gyermekvédelmi és szociális rendszer számára 618 ezer lejt utaltak, a júliusi esőzések miatt megrongálódott, a Vadas-tetőn átvezető 121-es megyei út javítására 771 ezer lejt kapott Kovászna megye – ismertette Tamás Sándor tanácselnök. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház költségvetése 786 ezer lejjel nőtt, az összeg a biztosítópénztárral kötött szerződés alapján fizették ki.
A tanácsülés fontos témája volt a sporttevékenységek támogatásának kérdése. Hamarosan kezdődik a sportévad, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely önkormányzataival egyeztetve született meg az a döntés, hogy a jégkorong, a labdarúgás és a kosárlabda kiemelt támogatást kap a megyei önkormányzattól is. A Sepsi-SIC Sportklub számára 2,96 millió lejt biztosítanak a 2020–2021-es sportévad idején, hogy hazai és nemzetközi versenyeken vegyen részt a következő sportágakban: kosárlabda, asztalitenisz, kerékpár, küzdősportok és kézilabda. Ugyanakkor a teljesítménysportra vonatkozó program költségvetését a 2020–2021-es sportévadra megemelték. A sporttörvény alapján a Kézdivásárhelyi KSE Sportklub Egyesület kosárlabda szakosztályát 700 ezer lejjel, a Sepsi OSK Sportegyesületet 150 ezer lejjel, a Királypingvinek Jégkorong Sportklub Egyesületet 100 ezer lejjel támogatják. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 21., 20:59
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ha csak ugyan olyan allapotba van a ket viztorony hogy egy nagyobb foldrengeskor ossze duvadhat,akkor mikorra vannak beutemezve a lebontasra???Legyen szives kozolni a hataridot!Vagy csak kampanyol!!!