Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Eltűnt egy tizenéves

Hétfőn értesítették a rendőrséget, hogy előző este, 10 órakor eltűnt otthonából a 15 éves, oltszemi Balázs Éva. A kiskorú 1,50 méter magas, vékony testalkatú, haja és szeme barna, arca ovális, eltűnésekor kék farmernadrágot és szürke blúzt viselt. Aki bármilyen információval tud szolgálni az eltűnt kislány hollétéről, hívja az 112-es sürgősségi számot. 


Munka még most is akad

A Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal közleményben tájékoztat arról, hogy közvetítésével 92 személyt alkalmaztak májusban, legtöbben közülük líceumi és posztlíceális végzettséggel, közel ugyanannyian pedig gimnáziumi tanulmányok után találtak maguknak állást. Csak 7 alkalmazott személy volt iskolázatlan vagy legföljebb elemi iskolai tanulmányok birtokában. Az említett munkába állók közül 53-an a nehezen foglalkoztatható, 39-en pedig a nehezen vagy nagyon nehezen foglalkoztatható kategóriából kerültek ki, 49-en városlakók, 43-an vidéken élnek. Május végén 3,7%-os volt a munkanélküliségi ráta a megyében, ez összesen 3157 munkanélkülit jelent, közülük 752-en részesülnek munkanélküli segélyben. A hónap folyamán 383-an regisztráltak és 106-on kerültek ki az intézmény nyilvántartásából. Szentgyörgyön és vonzáskörzetében jelenleg 1254, Baróton és környékén 834, Kézdivásárhelyen 469, Kovásznán 399, Bodzafordulón 201 állástalan van. 2020-ban összesen 1649 személynek nyújtott tanácsadási, munkaerő-közvetítési szolgáltatást a megyei munkaügyi hivatal. (BT)

111 reménykedő nyolcadikos

A június 22-én közölt előzetes eredmények után az összesen 1778 Kovászna megyei képességvizsgára iratkozott és megjelent diák közül 111 nyolcadikos bizonyult elégedetlennek valamelyik dolgozatának jegyével: tegnapig 45-en a román, 32-en a magyar, 34-en a matematika dolgozatjegyet óvták meg. Végleges jegyek és rangsor 27-én várható.

Még egy hét a határidőig

Még egy hétig lehet kedvezményesen adót fizetni. A koronavírus-járvány miatt idén április 30-a helyett június 30-a a határidő, ameddig amennyiben a magán- és jogi személyek befizetik egész évre kiszabott helyi adójukat, kilenc százalékos kedvezményben részesülnek. Az intézkedés célja, hogy bátorítsák azokat, akik eleget kívánnak tenni állampolgári kötelességüknek, ugyanakkor az önkormányzatok valamivel kevesebb, de biztos pénzhez jussanak. „Egy kis kedvezmény mindenkire ráfér” – nyilatkozta korábban Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester, aki elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy a megyeszékhelyi polgárok közül egyre többen használják az elektronikus fizetési módszert.

A sepsiszentgyörgyi helyi pénzügyi hivatal kimutatása szerint június közepéig a lakosság több mint 70 százaléka már befizette egész éves épület- és területadóját, és több mint fele gépjárműadóját is. A cégek kicsit „lustábbak”, ezeknek valamivel több mint egyharmada utalta át az adóit. Minthogy egyre népszerűbb az online befizetés (június közepéig több mint 1500 személy élt ezzel a lehetőséggel), lehetővé tették, hogy a cégek is használják a www.ghiseul.ro platformot, éjjel-nappal, amellyel percek alatt befizethetők a helyi adók és illetékek. (erdély) 

Ingyenes lomtalanítási kampány

Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a TEGA Rt. köztisztasági vállalat közös, ingyenes lomtalanítási kampánya a 2020-as év végéig fog működni. Antal Árpád-András polgármester kezdeményezésére a TEGA köztisztasági vállalat a lomokat nem az ilyenkor esedékes lomtalanítási akció keretében szállítja el, hanem előzetes egyéni egyeztetés alapján. A márciusban meghirdetett ingyenes lomelszállítás lehetőségével már 143 személy élt. A sepsiszentgyörgyi lakosok a lomok ingyenes elszállításáról előzetesen a 0267.310.123-as telefonszámon egyeztethetnek. 

Medve a hotelparkolóban

Kovászna egyik négycsillagos szállodájának marketingigazgatója egy sétáló medvét kapott lencsevégre a hotel parkolójában, majd az erről készült filmet feltöltötte az internetre „Vendégeink vannak” bejegyzéssel. Oana Maria Şulea arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagyvad korábban is megfordulta a hotel környékén magát, és bár békésnek tűnik, nagyobb odafigyelést érdemelne a hatóságok részéről, hiszen úgy véli, még akkor sincs rendben, hogy egy medve sétáljon a turisták között, ha az esetleg attrakciót jelent a szállodának. 

Nem mondtak le a SIC Fesztről

Most már bizonyos, hogy a legnagyobb fesztiválok elmaradnak idén az országban, de a kisebb rendezvényeket is érintik a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések. Kovászna megyében az idén hétéves SIC Fesztet érintik a rendelkezések, az eseményre augusztus 6–9. között került volna sor Sugásfürdőn. A szervezők azonban lemondták az eredeti időpontot, és továbbra is kérdéses a fesztivál sorsa. A csapat azonban nem adja fel, közleményükben azt írták, mindent megtesznek annak érdekében, hogy egy későbbi időpontban szervezzék meg a fesztivált. A rendezvény szervezői addig is különböző játékokkal, kihívásokkal várják a fiatalokat Facebook-oldalukon. Minden nap megosztanak egy fotót egy előadóról, kommentbe pedig a kedvenc dalaikból kell idézniük a fiataloknak, akik között belépőket sorsolnak ki. Ugyanakkor a Fesztivál in dö karantén című versenyre kis videókkal lehetett jelentkezni, a fiatalokat arra kérik, örökítsék meg hogyan készülnek a fesztivál szezonra. Az első három helyezett lesz az idei SIC Feszt arca.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük