Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Elnapolt tárgyalás
A kézdivásárhelyi bíróság tegnap ismét halasztott abban a perben, melyet a román pénzügyminisztérium indított az ozsdolai Láros Közbirtokosság ellen. A több mint egy óra késéssel elkezdődött, ám mindössze néhány perces tárgyalás után Lukács Attila lapunknak így nyilatkozott: „Szeptember 22-én, 15 órára napolták el a tárgyalást, ugyanis az ügy folytatásához szükséges szakértői véleményezés nem készült el. Ugyanakkor a több közbirtokossági tagot, az ozsdolai iskolát, valamint a katolikus és ortodox egyházat képviselő Székely János ügyvéd benyújtott egy véleményezést, mely szerint az említettek törvényesen léptek be a perbe”. 

A diákmunka sem keresett
Sem kínálat, sem kereslet nincs idén a diákmunkára – mondta Kelemen Tibor munkaügyi igazgató. A végzősök még nem jelentkeztek a munkaügynél, de számukra úgyis más a besorolás. A munkaadók számára sem éri meg tanulókat alkalmazni a nyári vakáció ideje alatt, mivel kötelező kifizetni számukra a 2230 lejes minimálbért, amiből a munkáltató mindössze 300 lejt kap vissza az államtól, támogatás formájában. Ez nem éri meg a munka adóknak, hiszen különböző kritériumok szerint alkalmazhatnak diákot, az egyik ilyen a csökkentett munkaidő, ugyanakkor teljes bérezés. Az igazgató elmondta: a minisztérium valószínűleg módosítani fogja ezt a támogatási formát, és akkor talán beindul a diákmunka is. 

Újraindulhatnak a gyógyfürdők
Szigorú biztonsági feltételek betartása mellett, de újraindulhat a gyógyfürdő-turizmus. Az erről szóló szabályokat az Egészségügyi Minisztérium közzétette a Hivatalos Közlönyben. A gyógyfürdőkbe érkezők csak előzetes időpont-egyeztetéssel részesülhetnek kezelésben. A gyógykezelő központoknak kötelező listát vezetni a vendégeikről, azok telefonszámával együtt. A gyógyfürdőkben meg kell oldani, hogy a vendégek ne találkozhassanak egymással. Beléptetéskor pedig meg kell mérni a hőmérsékletüket, ami nem haladhatja meg a 37,3 tized Celsius-fokot ahhoz, hogy belépjenek. A pácienseknek kötelező maszkot és védőruhát viselni a gyógykezelő központban való tartózkodás ideje alatt, az egészségügyi személyzet pedig nem használhatja azokat a bejáratokat, amelyeket a páciensek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások