Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Árapataki szabálysértések ára
A Kovászna Megyei Környezetőrség 100 ezer lejes pénzbírságról állított ki jegyzőkönyvet egy árapataki (Előpatak község) cég nevére a hulladékanyagok nem megfelelő tárolása okán. A környezetőrség illetékesei a brassói Asum szervezet által a Facebook közösségi oldalon bemutatott videofelvételek alapján hivatalból indítottak vizsgálatot, és a 2005. évi 195-ös számú sürgősségi kormányrendelet több előírása alapján szabták ki a tetemes bírságot, egyben felszólították a céget az észlelt szabálysértések kiküszöbölésére. A szóban forgó hulladékanyagok ugyan nem mérgezőek, nem közveszélyesek, ám a tárolásuk törvénysértő volt. Az érintett kereskedelmi társaságot az utóbbi két évben még háromszor megbírságolták összesen 57 500 lejre, legutóbb például azért, mert a cégudvaron felhalmozott hulladékanyagot a szél széthordta a falu területén, bőven jutott belőle a közeli magántelkekre. 

Józan volt, de felhengeredett
21 éves sofőr kötött ki a mezőn vasárnap este Gelence és Szentkatolna között. A helyszínelés megállapította, hogy a túlzott sebesség miatt egy kanyarban megcsúszott, elveszítette uralmát a jármű fölött, és a mezőn felfordult. A gépkocsivezető a balesetben könnyű sérülést szerzett, ezért orvosi ellátásban részesítették, alkoholt nem fogyasztott. 

Bolgár hajtási Borosnyón
Pénteken estefelé a nagyborosnyói rendőrök Lécfalván végeztek országúti rutinellenőrzést, amikor leállítottak egy 21 éves fiatalember vezette személygépkocsit. Az egyenruhások kérésére a sofőr bemutatta az iratait, köztük egy Bulgáriában kiállított jogosítványt, ami nem szerepelt a hazai adatbázisban, miként tulajdonosa sem. Tüzetesebb szemrevételezés után kiderült, hogy a jogsi hamisítvány, járműve pedig nincs beírva a forgalomba. Az alkalmi sofőrt forgalmi bűncselekménnyel vádolják meg. Vasárnap este Bölön és Nagyajta között igazoltattak egy gépkocsit vezető fiatalt, a 18 évesnek nem volt érvényes hajtási jogosítványa.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. január 28., 18:01
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Mult ev december vegere volt beharangozva az inteligens jelzolampak uzembe helyezese Kezdin.Nem olyan reg olvastam hogy a Polgarmester az idojarast hibaztatja a kesesert.Kerdes?melyik az a homersekleti intervallum amikor a szakemberek dolgozni tudnak?Januar idaig eleg enyhe volt,varjak hogy havazzon,legyen -29C es fujjon a Nemere.Es ez a munkalat folosleges penz kidobas mert a het 5 napjan a ket utkeresztezodesbe a helyirendorok tudtak volna iranyitani a forgalmat felharom es felnegy-negy-ora kozott.Biztos bele fert volna a programjukba.