Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Februárban szentelik püspökké

Február 22-én, Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepén, 11 órától a gyulafehérvári székesegyházban szentelik püspöké a Gyulafehérvári Főegyházmegye új főpásztorát, Kovács Gergelyt, és ekkor kerül sor az érseki hivatalba való beiktatására is – adta hírül a főegyházmegyei hivatal. A felemelő és ritkán adódó ünnepségről a tudnivalókat későbbiekben közlik, azt viszont már most közzé tették, hogy az eseményre szeretettel várják a híveket és a papokat egyaránt. Mint azt már megírtuk, Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Tamás József segédpüspök lemondását, egyben 2019. december 24-én a kézdivásárhelyi születésű Kovács Gergelyt, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét nevezte ki gyulafehérvári érsekké. 

Mexikóból Háromszékre

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékes ügyosztálya tematikus ellenőrzés során azonosított egy 33 éves, mexikói hölgyet, akinek lejárt a romániai tartózkodási engedélye. A törvények alapján megbírságolták 400 lejre, de semmiféle kiutasítási eljárásra nem kerül sor, mert a mexikói hölgy törvényes házasságban él egy román állampolgárral. A bírság mellett arra kérték a hölgyet, minél hamarabb jelenjen meg a háromszéki rendőrség bevándorlási irodájában, hogy ügyét tisztázhassák, a tartózkodási engedélyét meghosszabbíthassák, ha igényli. Figyelmeztették, hogy mulasztást követett el azzal, hogy önként nem jelentkezett korábban a helyzetének tisztázására.

A rendőrség a továbbiakban is felelősségtudattal, éberséggel követi a bevándorlási törvény tiszteletben tartását, ugyanakkor felhívja a lakosság figyelmét, hogy a kérdéskörrel kapcsolatosan lehet tárcsázni a 0267.307.467-es telefonszámot, ugyanakkor a www.igi.mai.gov.ro internetes honlapon is sok hasznos tájékoztatás megtalálható.(bl) 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük