Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Véres csetepaté

Vasárnap este telefonon riasztották az előpataki őrs egyenruhásait, hogy Árapatakon egy csapat helybéli veri agyba-főbe egymást, ami épp a kezükbe került. A verekedés eredményeként négy férfiembert kórházba, nyolcat 24 órára előzetesbe szállítottak.

 

Hölgyvezető az árokban

Hétfőn délután Bacon község területén sodródott ki egy 25 éves gépkocsivezető, aki Mikóújfalu irányából jött, és egy kanyarban elveszítette uralmát a gépkocsi fölött. A kalandot kisebb sérülésekkel megúszta.

 

Egyre több papírt gyűjtenek

Derűre ad okot, hogy október 1. és december 16. között 65 tonna papír gyűlt össze a Kovászna megyei iskolák számára meghirdetett versenyen – közel 40%-al több, mint egy évvel korábban, közölte a TEGA Sajtóiroda.

Az októberben indított program lényege, hogy az iskolákban szervezett módon gyűjthetnek papírt, illetve elektronikai hulladékokat. Az ECO Bihor, ADI SMID, az ÖKO Sepsi, valamint a TEGA által kezdeményezett verseny résztvevői 20 banit kapnak minden leadott kg papír után: fontos, hogy ez csoportokra, osztályokra lebontva működik, így a gyerekek szüleik segítségével az osztályok számára gyűjtenek pénzt.

Iskolákra lebontva a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum vezeti a versenyt, 17805.5 kg-mal, 15938 kg-mal a második helyezett a Székely Mikó Kollégium, a harmadik hely pedig a kicsiké, a megyeszéki Csipike Óvoda 5719 kg papírt és karton gyűjtött. Pénzben kifejezve ez 3561,1, 3187,6, valamint 1143,8 lejt jelent. A versenyre 21 tanintézmény 91 csoportja, osztálya nevezett be, az első félévben gyűjtött papír után járó összeget minden résztvevő megkapja idén.

Az elektromos hulladékok esetében, bár kisebbek a számok, az eredmények pozitívnak könyvelhetők el: 7865,8 kg gyűlt össze 15 tanintézmény 45 csoportjától: a Mikes Kelemen Líceum 3833 kg-ot gyűjtött be, a Székely Mikó Kollégium 2567 kg-ot, a harmadik helyen pedig a Nicolae Colan általános iskola 886 kg-mal szerepel – ebben a kategóriában a díjazásra azonban csak május végén kerül sor. A verseny május 31-ig tart.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük