Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Kovászna megye

Haj, Rákóczi, Bercsényi…

Erdélyi körúton vett részt Nagy Csaba, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke. A tárogatóművész Háromszéket is felkereste, a héten a kézdivásárhelyi iskolákban tartott előadást.

Az egyesület elnöke a magyar kormány, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének a meghívására indult erdélyi körútjára azzal a céllal, hogy a Rákóczi szabadságharc előtt tisztelegve, az utolsó fejedelem emléke előtt fejet hajtva, zenés történelemórán hintse el a tudás magvait a határon túl élő diákok körében. Nagy Csaba érdeklődésünkre elmondta: pozitív fogadtatásban részesült, az iskolákat végigjárva az volt a tapasztalata, hogy a fiatalok fogékonyak a kuruc nótákra, és a II. Rákóczi Ferenc fejedelemmel kapcsolatos tudnivalókra.

Fontosnak tartotta kiemelni – és ezt a beszélgetésünkön jelen levő Pakó László zenetanár is megerősítette – hogy lenne mit javítani a fiatalok zenetudásán, elsősorban a régi nóták otthoni ismertetésére gondolva. Az előadó tegnap délelőtt a Nagy Mózes Líceumban is bemutatta a repertoárját, de a céhes város összes középiskoláját felkereste, olyan zenei, történelmi és irodalmi utazásra hívva a hallgatóságot, amely nem csak hasznos információkat közölt számukra, de egyben egy különleges élményben is részesítette a diákokat.

Bartos Lóránt

Hirdetés
Hirdetés

Felújítási munkálatok a Kós Károlyban

Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén nyáron kezdte el a volt Kós Károly Szakképző Líceum ingatlanegyüttesén a korszerűsítési munkálatokat. A területrendezés a végéhez közeledik, jelenleg a hátsó épületen zajlanak a külső és belső felújítási munkálatok. A felújítást követően az épületet a Székely Mikó Kollégium elemi osztályos tanulói veszik birtokba, az étkezde és a bentlakás épületei már használatban vannak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük