Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Kovászna megye

Több közúti baleset történt

Szombaton számos közúti baleset történt Háromszéken. A bodzafordulói lánglovagok a 10-es országúton (Bodzakraszna környékén) két baleset helyszínén mentettek, mindkét esetben a járgányok lesodródtak az úttestről, és majdnem a Bodza-folyóban kötöttek ki. Az első autószerencsétlenségnél két személy sérült, az egyik az autó roncsai közé szorult: végül mindkét áldozatot kórházba szállították. A második bevetésen is két áldozatot láttak el a helyszínen, ez utóbbiaknak sikerült maguktól kimászni az összetört járműből. A kézdivásárhelyi lánglovagok a Vrancea megyei kollegáikkal együttműködve ugyancsak szombaton, a 2D jelzésű országúton nem kevesebb mint 7 sérült személyt láttak el a helyszínen, ahol két jármű ütközött. A sebesültek végül visszautasították a kórházba szállítást. 

Útlezárás Szentgyörgyön

Ma, holnap és szerdán (augusztus 5–7. között) aszfaltoznak Sepsiszentgyörgyön a Stadion utcát a Múzsák sétánnyal összekötő szakaszon, beleértve a Váradi József Általános Iskola mögötti és a 3-as tömbház előtti parkolót is. Sepsiszentgyörgy önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy a munkálatok ideje alatt ne parkoljanak az említett helyeken.

Lakás orvosoknak

A Studium–Prospero Alapítvány pályázatot hirdet háziorvosok, állami intézményben dolgozó szakorvosok, gyógyszerészek, illetve szakvizsga előtt álló rezidens orvosok számára Sepsiszentgyörgyön egy kétszobás szolgálati lakás elfoglalására, szeptemberi beköltözéssel. Jelentkezési határidő: augusztus 23. A pályázat részletei, valamint a szolgálati lakás épületéről készült fotók megtalálhatóak a Studium–Prospero Alapítvány honlapján (studium.ro).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük