Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Kovászna megye

Holnap döntenek a per helyszínéről

A brassói táblabíróság augusztus elsején dönt arról, hogy Sepsiszentgyörgyön vagy Kézdivásárhelyen tárgyalják az ozsdolai Láros közbirtokosság ügyét. Amint arról többször beszámoltunk, az ozsdolaiak alól a pénzügyminiszter egy több évtizeddel ezelőtt történt, állítólagos kisajátítást követő kárpótlás okán akar elvenni kb. kétezer hektár erdőt, ezzel nyomorba sodorva több száz embert. A közbirtokosság tagjai, annak vezetősége úgy vélik: egy visszaállamosítási folyamat elszenvedői, hiszen semmi nyoma sincs annak, hogy az erdőiket régebb kisajátították és azután kárpótlást kaptak volna. Ozsdola nagy vesztese a megyék között zajló földháborúnak, hiszen szintén egy 2000 hektár körüli területet a szomszédos vranceaiak kaparintottak meg tőlük.

Hirdetés
Hirdetés

Van és nincs útlezárás

Tegnap délután fél hatkor még lehetett közlekedni Bálványos és Sepsibükszád között. A július 24-re beharangozott útlezárás azért nem érvényes, mert a helyszínre nem érkeztek meg a nagyméretű gépezetek. A bálványosi szálloda egyik munkatársa elmondta: a hotel alkalmazottai tegnap a leszakadt út előtt hagyták járműveiket, jóllehet még el lehetett volna járni. A szakaszon már dolgoznak, a leszakadt úttestet távolítják el.

 

Heti sürgősségek

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban a július 22-e és 29-e közötti időszakban 781 esetet láttak el, közülük 177 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. A panaszok természete szerint a jelzett periódusban a következő esetek fordultak elő: 55 szív- és érrendszeri, 70 ideggyógyászati, 219 belgyógyászati, 122 gyerekgyógyászati, 52 nőgyógyászati, 32 pszichiátriai és 116 ortopédiai sürgősség, illetve 85 sürgősségi sebészeti beavatkozás. A jelzett időszakban a kórházban 21 szülést bonyolítottak le, 10 lány  illetve 11 fiú jött a világra. A vizsgált időszakban közúti balesetben szerzett sérülésekkel 8 személyt fogadtak, erőszakos cselekmények nyomán szerzett sérülésekkel 11 személy jelentkezett.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük