Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Kovászna megye

Idén is lesz életmentőverseny

A Kovászna Megyei Vöröskereszt idén is megszervezi megyei életmentőversenyét, melybe a tanfelügyelőség is bekapcsolódik. A verseny célja, hogy a diákok bemutassák az elsajátított ismereteket, úgy, mintha éles helyzetben lennének. Az ötfős csapatoknak azt kell bizonyítaniuk, hogy jól együttműködnek, nem kapkodnak, és a bajba jutott ember érdekében a helyes utat választják a segítségnyújtás során. A cél az elsősegélynyújtás népszerűsítése és hatásos oktatása, az emberi segítőkészség terjesztése, valamint a vöröskeresztes elsősegélynyújtók elméleti tudásának és gyakorlati ismereteinek fejlesztése.

A versenyre május 14-én kerül sor Sepsiszentgyörgy főterén, a csapatok öt diákból és egy kísérő tanárból állhatnak. Egy tanár maximum 2 csapatot nevezhet be. A verseny 5–8. és 9–12. osztályos korcsoportokban zajlik, úgy, hogy a résztvevők előzőleg elvégezték a vöröskereszt életmentő tanfolyamát.
A Vöröskereszt sepsiszentgyörgyi fiókja által szervezett elsősegélynyújtó tanfolyamon eddig mintegy 1600 személy vett részt, mintegy 60 fiatal, akik most már szakszerűen tudnak cselekedni baleseteknél – mondta el lapunknak Opra Szende Zsófia, a segélyszervezet munkatársa. (bús)

Nem maradnak el a gyermeknapok

Az idén a pápalátogatásra való tekintettel sem maradnak el a gyermeknapok Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény idén kétnaposra bővül, és ismét gyermekzsivajtól lesz hangos a város főtere. A szervezők az előző évekhez hasonlóan idén is különböző programokkal, tevékenységgel, játékokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A rendezvény május 31-én 11–18 óra között és június 1-én 11–17 óra között zajlik. Részletes programmal később jelentkezünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük