Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Szabad március 15. az önkormányzatoknál
A kollektív munkaszerződés értelmében idén is munkaszüneti nap március 15-e Kovászna Megye Tanácsa, illetve a sepsiszentgyörgyi önkormányzat alkalmazottai számára. A polgármesteri hivatal épületében, beleértve az Ügyfélfogadó Irodát is, szünetel ma a munka, a Közpénzügyi Igazgatóság viszont a megszokott programmal dolgozik. A két önkormányzatnál dolgozó köztisztviselők és közalkalmazottak 2011 óta ünnepelhetik szabadon március idusát. – A törvény lehetőséget ad erre, és teljesen természetesnek tartottuk, hogy éljünk vele. 2011-ben még kuriózum volt, ma már a normalitást jelenti, hogy nem kell munkahelyről kérezkedni, ha nemzeti ünnepünkön részt akarunk venni. Azt szeretnénk elérni, ha ennyire egyértelmű lenne, hogy jogunk van használni szimbólumainkat, anyanyelvünket is – fogalmazott ennek kapcsán Tamás Sándor megyetanácselnök. Mint korábban beszámoltunk, Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő javasolta, törvénnyel rendezzék azt, hogy március 15. munkaszüneti nap legyen minden magyarlakta településen.

Heti sürgősségek
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban a március 6. és 13. közötti időszakban 612 esetet láttak el, közülük 192 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. A panaszok természete szerint a jelzett periódusban a következő esetek fordultak elő: 32 szív- és érrendszeri, 58 ideggyógyászati, 194 belgyógyászati, 128 gyerekgyógyászati, 40 nőgyógyászati, 40 pszichiátriai és 68 ortopédiai sürgősség, illetve 52 sürgősségi sebészeti beavatkozás. A jelzett időszakban a kórházban 20 szülést bonyolítottak le, 9 lány és 11 fiú jött a világra. Erőszakos cselekmények nyomán szerzett sérülésekkel az elmúlt 168 órában 1 személy jelentkezett, szakembereik összesen 16, ittas állapotban a sürgősségi osztályra került személyt részesítettek kezelésben.

Könnyű baleset
Tegnap hajnalban hídfőnek csapódott Lemhényben egy óvatlan sofőr. A sebesség miatt sodródott át az út túlsó felére, és nem tudta bevenni a kanyart, állapították meg a helyszínelők. A vezető és utasa könnyebb sérüléssel megúszta a kalandot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük