Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Sikeres volt a műtét

Átesett a műtéten az a 26 éves baróti fiatalember, Molnár Attila, akiről legutóbb január közepén írtunk, akkor azért, hogy segítsünk neki abban, hogy pénzt gyűjthessen műtétjéhez, hogy az örökletes betegsége miatt az arca egyik felén képződött daganatot eltávolíthassák a budapesti Onkológiai Intézetben.

Attila most már itthon van, sikeresen átesett a műtéten, a sebről a szálakat már a baróti kórházban távolította el Lozsádi Botond sebész.

A műtét után jól érzi magát Attila, azt mondta, azzal a szemével is kezdett látni, mellyel korábban a daganat miatt egyáltalán nem látott, következik, hogy szemvizsgálatot is elvégezzen. Budapestre felülvizsgálatra egy év múlva kell visszamenjen, hacsak addig nem adódik egyéb komplikáció a műtéte miatt.

„Örvendek, hogy sikerült a műtét, és édesanyámmal együtt hálásan köszönjük mindenkinek az anyagi támogatást, mely lehetővé tette az operációmat” – mondta lapunknak a fiatalember.

Attila műtétje 800 ezer forintba került, a szükséges pénzt úgy sikerült összegyűjtenie, hogy felhívással fordult a nyilvánossághoz, többek között lapunkon keresztül is, hála pedig a sok jószívű adakozónak, felhívása nem maradt eredménytelenül. Ezúttal is kívánunk további gyógyulást, felépülést neki.

Hirdetés
Hirdetés

Heti sürgősségek

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban a március 4. és 11. közötti időszakban 702 esetet láttak el, közülük 219 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. A panaszok természete szerint a jelzett periódusban a következő esetek fordultak elő: 54 szív- és érrendszeri, 57 ideggyógyászati, 236 belgyógyászati, 135 gyerekgyógyászati, 45 nőgyógyászati, 34 pszichiátriai és 82 ortopédiai sürgősség, illetve 57 sürgősségi sebészeti beavatkozás. A jelzett időszakban a kórházban 18 szülést bonyolítottak le, 14 lány, illetve 4 fiú jött a világra, közúti balesetben szerzett sérülésekkel 6 személyt fogadtak az intézmény sürgősségi osztályán. Erőszakos események nyomán szerzett sérülésekkel az elmúlt 168 órában 7 személy jelentkezett, emellett szakembereik összesen 10, ittas állapotban a sürgősségi osztályra került személyt részesítettek kezelésben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük