Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Gázolás, súlyos sérüléssel

Kilencéves gyereket gázoltak el tegnap reggel Sepsiszentgyörgyön, a Grigore Bălan és az 1918. December 1. út kereszteződésénél lévő bekötő útszakaszon, annak gyalogátjáróján. A kiskorút kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, hogy súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrségi közlemény szerint a gyerek rollerrel hajtott a zebrára a balesetet megelőzően.

Mi történik, ha ellopnak egy kukát?

Korábbi cikkünkben jeleztük, hogy Sepsiszentgyörgyön, az egyik Mihai Viteazul téri Korall üzlet hulladéktároló edényét ismeretlen tettes eltulajdonította. A TEGA köztisztasági vállalat igazgatója, Máthé László elmondta, az üzlet tulajdonosa ki is fizette a kárt. Az igazgató sajnálkozását fejezte ki, hiszen a szóban forgó konténer értéke meghaladja az 1200 lejt: ilyen esetben, mint a bérleti szerződések java részénél, a kár a bérlőt terheli. Más a helyzet, ha a hulladéktároló edények, amelyeket magánházak lakói használnak, megsérülnek a hulladékürítés közben, mert ekkor a munkatársai által okozott kárt a TEGA magára vállalja, a törött helyett lehet másikat igényelni.

Hirdetés
Hirdetés

Törődnek az idősekkel

A tegnapi tanácsülésen többek közt arról is döntött a kovásznai testület, hogy meghosszabbítják a partnerségi szerződést a Diakónia Keresztény Alapítvánnyal. Ennek értelmében a helyi költségvetésből havonta 6325 lejjel járul hozzá a kovásznai önkormányzat a Diakónia munkájához, vagyis az otthoni idősgondozáshoz. Kovásznán, Vajnafalván és Csomakőrösön három személy látja el az idősek gondozását, és évente olyan 37-40 idős emberről gondoskodnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük