Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Ismét lecsapott Tanasă
Alapfokon elfogadta a sepsiszentgyörgyi törvényszék a Dan Tanasă által bejegyzett Méltóságért Európában Egyesület keresetét, miszerint Sepsiszentgyörgy önkormányzata csak román nyelven állíthatja ki a Pro Urbe díjasok oklevelét – adta hírül a Sláger Rádió. Azt a kérést viszont elutasította, hogy a korábban magyar nyelven kiadott okleveleket vonják vissza, és adják ki újra románul. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a magyar kitüntetettek magyar nyelvű, a románok pedig román nyelvű oklevelet kaptak. Antal Árpád az ügy kapcsán elmondta, az alapfokú döntést megfellebbezik, hiszen „meredek” a bíróság döntése, hogy ezentúl kizárólag román nyelvű oklevelet állíthatnak ki. „Erre nem kötelezhet egyetlen bíróság még ebben az országban sem. Legfentebb román és magyar nyelvű okleveleket kapnak a magyarok és a románok is, mert erre az alkotmány és a Románia által ratifikált nemzetközi szerződések is lehetőséget biztosítanak” – hangsúlyozta a polgármester. <<

Az I. világháborúra emlékeznek
A Székely Mikó Kollégium és a Háromszéki Centenáriumi Társaság ma az I. világháborúra emlékezik a kollégiumban. 17 órakor az iskolaudvaron dr. Kondor Ágota igazgató és Keresztes László, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány titkára leleplezi Benkő Gábor emléktábláját, amit a taninzézmény múzeumtermében 17.15 órakor könyvbemutató követ. A Pénzes Loránd szerkesztésében megjelent Hősi emlékművek Háromszéken című könyvet Demeter Lajos helytörténész mutatja be. 18 órakor ugyanott kiállítás nyílik Az első világháború hadszínterein címmel, bemutatja Handra Levente, az „In memoriam brassói 24. honvéd gyalogezred” baráti társaság képviselője.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük