Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Népiskolák egymás közt
A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola, valamint a Hargita megyei Művészeti Népiskola közti hivatalos együttműködés kötetlen beszélgetésekkel kezdődött, tudatták közleményükben. A két tanintézmény művészeti oktatói a zabolai Csipkés táborban találkoztak szakmai fórumon, azokról a kérdésekről beszélgettek, amelyek megyétől függetlenül mindenkit ugyanolyan módon érintenek. Gáj Nándor, a sepsiszentgyörgyi intézmény vezetője elmondta, „vannak olyan események, amelyekre hol egyik, hol másik megyéből érkeznek, s ezt az oktatásban is meg lehet oldani: igaz ez az akkreditációval működő képzésekre”. Egyelőre verbálisan állapodtak meg, hogy az engedélyköteles tanfolyamokat közösen fogják lebonyolítani. A közelgő Székelyföld Napok keretében is közös programokkal készülnek, s az együttműködés fontos lépése, hogy a kulturális oktatási módszertant harmóniába hozza a két intézmény. <<

Működik a Sepsi Út-Építő cég
Szeptember 20-tól működik a Sepsi Út-Építő, mely jelenleg javítási munkálatokat végez, a Székely Mikó Kollégium előtti járdán már dolgoznak a cég munkatársai, közölte az önkormányzat. A vállalat jelenleg négy munkatárssal dolgozik Dumitru Robert Marius igazgató vezetésével. Elsődleges feladataik közé a központi utcák járdáinak a felújítása tartozik, ez viszont idővel kiegészül. <<

Traffipax
Ma a 11-es országúton Nyujtódon, Lemhényben, Bereckben, Maksán és Kézdivásárhelyen, a 12-es országúton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban, Kilyénben és Sepsibükszádon, valamint Sepsiszentgyörgyön folyik sebességellenőrzés. <<

A közutak biztonságáért
Az egyenruhások a hétvégén is dolgoztak a közlekedés biztonságának javításán, megelőző akciók révén is, és gyorshajtókat, illetve ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomban. Ebben az időszakban felderítettek 5 forgalmi bűncselekményt, kiállítottak 65 szabálysértési jegyzőkönyvet, és begyűjtöttek 2 hajtásit. Vasárnap éjszaka a megyeszékhelyen igazoltattak egy ittas sofőrt, 0,86 mg alkoholt mért nála a szonda, eljárás indult ellene. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük