Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Röviden

Röviden Kovászna megye

Lefújták a magyar településnevet
Szinte nem telik el úgy év, hogy ne történjen nacionalista indíttatású rongálás Kézdivásárhelyen. Szombatra virradólag az oroszfalvi kijáratnál található településnév-tábla esett ennek áldozatául, ismeretlen tettes lefestette a kétnyelvű táblán szereplő magyar helységnév-feliratot. Vélhetően valaki megzavarhatta a rongálót, így csak a Kézdi feliratot fújták le piros festékszóróval. A városháza megpróbálta lemosni festékoldóval a mázolmányt, de az a felirat betűit is összemosta, így új táblát rendeltek a régi helyébe. Nem ez az első alkalom, hogy ilyesmi történik, a rongálók áldozatának estek már a Kézdiszentlélek és Csernáton felé vezető úton levő helységnévtáblák is. 

Turisztikai fórum Kovásznán
Két napra Kovászna lesz a romániai balneoturizmus fővárosa. Csütörtökön és pénteken az Őzike szállóban ülésezik az országos balneoturisztikai fórum és börze. Az évente a fürdővárosokban „körben” megrendezett esemény a legfontosabb szakmai fórum ebben a szektorban. A rendezvényen részt vesz minden komolyabb szakember, cég, turisztikai iroda, szálloda és más kiszolgáló intézmény, amely ezen a területen számít, de jelen lesznek az európai szervezetek képviselői, valamint francia, német, iraki és magyar szakemberek is. 

Autómentes világnap Baróton
A baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE) pénteken egy fotókiállítással és egy jelképes, gondolatébresztő, úgynevezett „biciklisétával” csatlakozik az európai autómentes világnap eseményeihez. A kerékpáros felvonulás szeptember 21-én, pénteken 17 órától kezdődik, gyülekező a központi parkolóban, a felvonulás előtt fél órával. Ezt követően a helyi kultúrkocsmában, a Mementóban megnyitják a korábbi pályázatra beküldött fotókból összeálló kiállítást.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.