Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Romániában is egyedi

Romániában is egyedi Kovászna megye

Különleges gasztronómiai élményt nyújt a jövőben az a kezdeményezés, amely egyedi nemcsak Kovászna megyében, de az országban is. Nemsokára megnyílhat Sepsiszentgyörgyön az első lakásétterem, melynek lényege a legszorosabb értelemben vett vendéglátás.

Tőkés Erika gyerekkori álma volt, hogy étteremtulajdonos legyen. Aztán végül könyvelő lett, de nem adta fel az álmát, elkezdett csokoládét készíteni, majd kialakított egy olyan otthont, ahol mindenki szívesen látott vendég: mind a csokilaborban, mind a lakásétteremben. Utóbbi nemsokára nyílik, amint sikerült legyőzni a különböző jogi, bürokratikus gondokat.
A lakásétterem teljesen új dolog Romániában, annak ellenére, hogy évtizedes múltja van a vendéglátóipar ezen ágának. Története Kubából indult, ahol a Castro-rendszer betiltotta a vendéglőket, a séfek pedig otthonaikban fogadták a vendégeket. A lakásétteremben a vendégek akár a főzésbe is besegíthetnek, vagy csak élvezhetik a látványt, az illatokat és ízeket.
Tőkés Erika szerint egyelőre mindenkinek idegen ez az ötlet Háromszéken, így akadályok gördülnek a megvalósulás útjába. A különböző hatóságok sem tudják, miként lehet bejegyezni egy lakáséttermet, mert működése nem azokon a jogi elveken alapszik, mint a fast food-ok vagy más vendéglők.
– Ez nem hagyományos vendéglő, ez az én lakásom, és az itt elkészített ételek kóstolására én hívlak meg téged. Előre leszervezett program szerint zajlanak az estek, lehetnek rendezvények is, én főzök, itthon a lakásomon, egy látványkonyhában. Itt nincs menüsor, esetleg előre megbeszélt részletek vannak, hogy ki vegetáriánus és hasonló kérdések. Ugyanakkor becsületkassza van, amit megint csak nehéz megoldani Szentgyörgyön. Itt nincs meg az éttermi kultusz, ami Nyugaton, ugyanis nálunk, amíg 15 lejes menük vannak a vendéglők kínálatában, hiába főzök Wellington-bélszínt, mert nem adnak rá több pénzt – magyarázta az ötletgazda.
Ennek ellenére lelkes, és azt szeretné, hogy Kovászna megye legyen az első, ahol megvalósul ez az egyedi dolog. A vendégfogadást két-három héttel előre meg lehet hirdetni a közösségi oldalon, ez lehet egyszerű baráti vacsora, de más rendezvény, fogadás vagy akár borkóstoló is. Erika otthonában 26-an férnek el kényelmesen, de svédasztalos menüvel akár többen is. Tervei szerint a különböző kultúrák gasztronómiáját is bemutatná, így japán, görög vagy örmény hétvégét is tartana. A megnyitót úgy tervezi, hogy Magyarország legismertebb lakásétterem-tulajdonosait is meghívja, a séfek pedig közösen készítenek el egy menüsort. Erika elöljáróban azt is kijelentette: nála egészen biztosan nem lesz az ételek között sem szalmakrumpli, sem bécsi szelet, bár ezek is nagyon finomak, ő nem erre vállalkozik. Mindig különlegességekkel készül, és már előre tudja, hogy nehéz lesz megváltoztatni a helyiek gasztrokultúráját. Mint mondta, volt már olyan általa szervezett rendezvény, amelyen közelharcot vívott azért, hogy az előétel ne legyen túl sok és túl zsíros, mert nem az a szerepe, hogy jól lakjon a vendég, hanem a kóstolás és a főételre való ráhangolódás a célja. Véleménye szerint térségünkben nehéz megváltoztatni az étkezési szokásokat, átalakítani a mentalitást, hogy az emberek áttérjenek a nagy zsíros adagokról a kis falatkákra, vagy olyan ételekre, amelyeket nem ismernek. Megkóstoltatni lehet az ételkülönlegességeket, és ez is egy jó kezdet a különlegesebb, finomabb és nem utolsósorban egészségesebb étkezés felé.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 7., 16:49
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Az igazi, felcserelhetetlen hangulat kedveert pedig bevandorlo migransokat is meghivhatna es nemcsak a gorog, ormeny vagy japan kulturat tudnak megismerni vagy bemutatni a szentgyorgyi embereknek de raadasul esetleg a nemetektol is atruccannhatnanak egy par szir ,afgan vagy marokkoi egy hetvegere barati ,gasztronomiai tapasztalatcserere. Igy hatha sikerulne kozelebb hozzuk egymashoz a kontinenseket. Szentgyorgynek is ideje lenne megnyitja kapuit mar az idegenek elott legfobb ideje. Eppen ezert ezt egy jo kezdemenyezesnek tartom.

    • User
      Dátum: 2018. szeptember 20., 6:19
      ÉRTÉKELÉS: -14

      Ez a székely hozzáállása a folytonos gúnyolódás és irigység. Szerintem mindenki azt nyit amit akar, senkinek semmi köze. Lehet jó volna Sepsire is vagy 300 bevándorló akkor legalább értékelné mindenki jobban székely embertarsat.

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 29., 15:35
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Üdv!Nagyon jó hallani hogy már Erdélyben is elindult egy lakásétterem!Sok sikert kivánok hozza!Azt esetleg jó lenne tudni milyen cod caen akatt fut a vállalkozás??Köszi!