Felhívás!

Romák garázdálkodnak Gidófalván

Romák garázdálkodnak Gidófalván Kovászna megye

Gidófalva községben a romák agyba-főbe vernek adófizető polgárokat, ittasan életveszélyesen megfenyegetik őket, engedély nélkül építkeznek, közterületen tartják a szemetet. A hatóságok szerint halálos fenyegetés esetén a sértett dolga írásos panaszt benyújtani, a környezetvédők jegyzőkönyveket állítanak ki – és annyi.

A szombaton fejszével és lapáttal kivitelezett bántalmazásba torkolló eseményekről a Gidófalvához tartozó Étfalva-Zoltánban lakó Máthé István számolt be lapunknak. A sértett EMNP-színekben megválasztott helyi tanácsos Gidófalván. Azt állítja, Étfalva-Zoltánban, ahol a lakosság közel fele roma, általánosan ismertek azok a módszerek, amelyekkel utóbbiaknak sikerül kivonni magukat a törvény hatálya alól például adófizetési kérdésekben, de mint az alábbi eset mutatja, nem csak azokban.
Máthé István felelősségének tudatában jelentette, hogy a faluban egy telekkönyvezetlen, 50 áras telken törvénytelenül építkezik az egyik család. A polgármesteri hivatal és az építkezési felügyelet emiatt büntetést rótt ki rájuk, illetve egyéves határidőn belül arra kötelezte az építkezőt, szerezze be a hiányzó engedélyeket. Az M. család az épületet felhúzta, és beleköltözött (Gidófalván számtalan hasonló ilyen eset van, jelezte a tanácsos). Ám nemcsak saját telküket használják (amelyért amúgy sem fizetnek ingatlanadót), hanem egy legalább akkora mezőgazdasági területet is, ráadásul kültelken, közterületen.
Az Olt-parton bontanak régi autókat, hogy abból az ócskavasat hasznosítsák, ami pedig hasznosíthatatlan, az ott marad szétszórva. Máthé ezt is jelentette a környezetvédelmi őrségnek, amely felszólította az érintetteket, szüntessék be ezt a tevékenységet, ám ennél több nem történt. Mindezek miatt a helyi tanácsos magára haragította a három nemzedékből álló családot, amelynek egyik férfitagja ittas állapotában több ízben is halállal fenyegette.

A hétvégén erőszakoskodtak, verekedtek

A roma férfiak magatartását jellemzi, hogy egy ízben Máthé élettársának szolgálati autója előtt is elállták az utat, mert azt hitték, feljelentette őket falopásért, ugyanis tanúja volt annak, amint szekerükön fát szállítottak. Az incidens fényes nappal, az egymással szemben lévő polgármesteri hivatal és a rendőrörs között, a falu főútján és központjában történt, ám a rendőrparancsnok nem tartotta fontosnak, hogy kimenjen a hangos szóváltásra. A júniusi eset miatt iktatott panaszra máig sincs hivatalos válasz.
A hétvégén szintet lépett a konfliktus. A szomszédjának egy kapu hegesztésénél segédkező Máthét ismét fenyegetni kezdte az ittasan hőbörgő M. L., hogy „megöli, megnyúzza, elégeti, mint egy patkányt”. A tanácsos barátja mobiljáról hívta élettársát, hogy hozza a telefonját, tudja rögzíteni az incidenst, tanúsítani az esetet. A 112-es sürgősségi hívószámon a rendőrségnek is jelezte a konfliktust, illetve intézkedésre szólította fel az egyenruhásokat is, ám még az érkező nőt is ki kellett szabadítania a rátámadó M. kezéből. Családja nőtagjai ugyan haza akarták cibálni az ittas férfit, ám eközben megindultak annak szomszédjai is lapáttal, fejszével, és rá is húztak egyet a ház tulajdonosának nagybátyjára; őt kezén és karján megvágták, a róla lecsúszó lapát Máthé István fejét is elérte. A verekedésben eltűnt, kiesett a kezéből telefonja is, melyen több korábbi fenyegetőzés volt rögzítve.

Erősítésre volt szükség

A megtámadottaknak sikerült visszahúzódni a kapun belül a házba, ismét hívták a rendőrséget. Jó félóra eltelt, míg a helyi rendőrparancsnok végre helyszínre ért, ám arra hivatkozott, hogy erősítésre van szüksége (korábban már őt is meglökdösték az M. család tagjai). Még egy negyedóra eltelt, míg Szentgyörgyről megérkezett a rendőrség speciális egysége, ők több verekedőt bevittek kihallgatásra, ám reggelre mindenki otthon volt. A helyi rendőr szerint a telefont hajnalban megtalálták, ám arról már éjjel 3-kor valaki letörölte a terhelő felvételeket.
– Elvárják tőlünk, hogy a faluban a rend érdekében cselekedjünk, de ha a hivatalok ennyire cselekvésképtelenek, akármi megtörténhet velünk. Hátborzongató, ami itt folyik, minek kell még megtörténnie, hogy lépjenek? Be van kamerázva házunk, telkünk, de az utcán is félnünk kell ezután? – tette fel a kérdést a helyi tanácsos, aki nehezményezi, hogy csak a tisztességes emberekre alkalmazzák a szabályokat, a Tega is csak őket bünteti, ha nem teszik ki a szemetet, az adót is csak tőlük hajtják be, a cigányoktól végrehajtóval sem lehet behajtani semmit, holott általában, mint az M. családnak is, több autójuk, lovuk is van. A polgármesteri hivatal pedig évről évre görgeti maga előtt ezt a nem kicsi adósságot, amely a kifizetetlen büntetésekből, adókból származik. Nem kis pénz, tavaly 80 ezer lejre rúgó összegről volt szó.
Mint a faluban beszélik, a roma közösséget az éppen szombaton elhunyt gidófalvi polgármester még tudta úgy-ahogy kezelni, a nagyobb konfliktusokat eddig azért még elkerülték. A verekedéskor is azt kiabálták Máthénak a cigányok, akik akkor még nem tudtak a halálesetről, hogy „úgyis Berdére szavazunk, te meg elmész a faluból!”

A megyei rendőrségen tudnak az esetről, az intézmény szóvivője közölte, hogy egy 22, illetve 42 éves férfi bántalmazott három másikat, két 51, ill. egy 58 évest, a helyszínen egy orvosi csapat ellátta egyikőjük sebesülését, ami nem igényelt kórházi ellátást. Az elkövetőknek bűnügyi dossziét nyitottak. A halállal való fenyegetőzés miatt a sértettnek kell külön írásos panaszt benyújtani, csak ennek nyomán indíthatnak eljárást.
A környezetvédelmi őrség igazgatója, Lucian Cândea is tud az esetről, és ígérte, ismételten utánanéz, fennáll-e még a szemetelés közterületen. Amúgy nem egyedi eset, mondta, több per is folyamatban van hasonló ügyek miatt, de „a törvénynek mindenkire egyformán kell vonatkoznia”.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások