Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ritka jelenség Oltszemen

Ritka jelenség Oltszemen Kovászna megye

Kelemen László, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnöke legutóbbi beszélgetésünk során elmondta, az oltszemi, bekamerázott gólyafészek érdekes jelenség megfigyelésére teremtett lehetőséget.

Az Oltszemről közvetített gólya-valóságshow-ban madártani szempontból ritka jelenségnek lehettünk tanúi: késői költésből keltek ki a fiókák.
– Több mint egyhónapos csúszás érhető tetten a bekamerázott fészekben. Ennek nagyon örvendek, hiszen a kamerán keresztül végigkövethetünk egy ritka pillanatsort: pár évente csupán 1-2 alkalommal fordul elő ilyesmi – magyarázta a madárvédő.
A videóra rögzített eseménysor az embereknek a visszamaradt, elvándorlásban megkésett gólyákkal szembeni aggodalmait is eloszlathatja, ugyanakkor szakmailag roppant érdekes információkkal szolgál.

– A háromszéki gólyák elvileg már elvándorolnak, amikor a fiókák még a bekamerázott fészekben fognak toporogni. Ekkor figyelhetjük meg, hogy a szülők miként próbálnak felülkerekedni ösztöneiken, kiderül, elmennek-e az utolsó áramlattal, vagy maradnak, és megmentik a fiókák életét. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. május 24., 21:50
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Sajnos el fognak pusztulni, úgy ahogy a sok fecske elpusztult, tavalyi 11 lakott fészekből az idén csak kettő lakott és sok helyről hallom az üres fészkeket.Ha természet a következőkben is ilyen szeszélyes lesz akkor sok költöző madarunktól végleg búcsút vehetünk.És amikor még az ember is besegít …