Felhívás!

Riasztóval a varjak ellen

Súlyos problémát jelentenek Kézdivásárhely számára a Molnár Józsiás parkban megtelepedett vetési varjak. A populáció egyre nagyobb, az önkormányzat hamarosan riasztóberendezéssel próbálja meg elzavarni a madarakat a városból.

Óriási hangzavar fogadja azt, aki a Molnár Józsiás parkban szeretne kikapcsolódni. És nem csak az, ugyanis a kolónia tanyaverése miatt a madárpiszoktól is tartani kell. Korábban Sepsiszentgyörgy is hasonló gondokkal küszködött, ott az Erzsébet parkot vették birtokukba a madarak, és csak nagy nehézségek árán tudtak tőlük megszabadulni.

Kézdivásárhely polgármestere szerint itt sem lesz könnyebb a varjakat távozásra bírni. Bokor Tibor érdeklődésünkre elmondta: úgy vélik, a kolónia korábban a szemétdombon és a környékén tanyázott, viszont annak semlegesítése után új „lakhely” után néztek, és erre a célra a legalkalmasabbnak a Józsiás parkot találták. Az önkormányzat korábban is felfigyelt rájuk, viszont a madarak fészkeit nem tudták eltávolítani, mivel zömük vékony és magasan levő ágakon található, s nem akadt senki, aki felmászott volna a fákra. Miután a problémát így nem tudták megoldani, úgy döntöttek, olyan berendezést vásárolnak, ami sas-vijjogást és puskaropogást bocsát ki, ettől remélik, hogy rábírná a varjakat az elköltözésre.

Az elöljáró attól tart, ha nem lépnek, a varjak az egész várost ellephetik, ami egyébként könnyen előfordulhat. Több, hasonló helyzetben levő kollégájával egyeztetett, és kiderült, hogy a legtöbb helyen tehetetlenek a meglehetősen szapora madarakkal szemben. A polgármester azt is szívesen venné, ha valakinek lenne valamilyen – megoldást jelentő – elképzelése, és azt megosztaná az önkormányzattal. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások