Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Réty minden négyzetmétere telekkönyvezve

Réty minden négyzetmétere telekkönyvezve Kovászna megye

Szeptember 29-én rendhagyó ünnepség és kiértékelő találkozó színhelye volt Réty község művelődési otthona. A néhány tucatnyi résztvevő közül többen is méltatták azt a munkát, aminek köszönhetően egész Háromszéken Réty az első, ahol teljesen befejeződött az ingatlanok ingyenes telekkönyvezése. Az 5570 hektárnyi területtel rendelkező községben 6917 telekkönyvi tanúsítványt állítottak ki. A telkek, földterületek pontos hely-azonosítását digitális térképek is segítik.

Hirdetés
Hirdetés

Dombora Lehel, a község polgármestere a találkozón egyebek között hangsúlyozta, a teljes telekkönyvezés óriási jelentőséggel bír mindazok számára, akik a község területén ingatlanokkal, földterületekkel, telkekkel rendelkeznek. Ezután ha földterületekhez kapcsolódó ügyek adódnak, nem kell időt tölteni a telekkönyveztetéssel, hanem csak elő kell venni a meglévő tanúsítványokat. Pénzben sem mindegy, hiszen – példálózott a polgármester –, ha valakinek a tulajdonában van egy beltelek és két-három kültelek, a saját kérésre történő hivatali telekkönyvezés 5000 lej körüli összegbe kerülne, így azonban ingyenes volt. A kataszteri szempontok alapján korábban törvénytelennek nyilvánított építmények helyzete is rendeződhet, azok bejegyezhetők a helyi adók rendszerébe.

A telekkönyvi tanúsítványokat ugyan már megkapta jó néhány tulajdonos, ám valójában október elejétől kezdődik a kibocsátás, a polgármesteri hivatal illetékes ügyosztálya napi program alapján fogadja az ügyfeleket, valószínűleg minden hét első három napján.

Az eljárás időigényes, hiszen egyetlenegy tulajdonos esetében 15-20 percet tarthat az átvétel, és majdnem 7000 telekkönyv van, magyarázta Dombora Lehel polgármester, aki a lakosság türelmét kéri. Ugyanakkor a községvezető arra is kitért, hogy érzése szerint a telekkönyvezési művelet nem zárja le teljességgel ezt a kérdést, adódhatnak még viták, helyreigazítási kérések, ahogyan az is előfordulhat, hogy némelyik földterület esetében centikkel vagy méterekkel kell módosítani a korábban rögzített, kijelölt, cövekelt határokat.

A kiértékelő találkozón több hozzászóló is taglalta az általa képviselt szakterület, hivatal és intézmény szempontjait, például a telekkönyvezés kedvező kihatását a gazdálkodók tevékenységére, a mezőgazdasági vállalkozások, a háztáji és farmgazdaságok zavartalan működésére.

Beszédében Könczei Csaba, az RMDSZ parlamenti képviselője, a háromszéki mezőgazdasági igazgatóság volt vezetője azt hangsúlyozta, a telekkönyvezés révén a földalapú támogatásokra is nagyobb eséllyel lehet pályázni. A helyszínen üdvözölte a sikeres telekkönyvezéseket Ileana Spiroiu, az országos kataszteri ügynökség képviselője is.

A telekkönyvezést európai uniós finanszírozású program keretében írta ki az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügy-nökség. A romániai, erdélyi önkormányzatok több csoportra osztva, megjelölt időszakokban kapcsolódhattak be a felmérésekbe. Ehhez kataszteri hivatalokkal és akkreditált földmérési szakemberekkel kellett szerződést kötniük. A rétyi telekkönyvezést befejező Geomatics Integrated Services cég Dálnokon, Ozsdolán és Hidvégen folytatja a kataszteri munkát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások