Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Részvételre buzdít az EMNP

Részvételre buzdít az EMNP Kovászna megye

Fel kell mutatni, hogy tömegesen kiállunk az autonómia mellett – jelentette ki Bálint József. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki elnöke szerint az időjárás nem jelenthet akadályt, mert „autonómiát sem csak szép időre kérünk”.

Tegnapi sajtóértekezletén Bálint emlékeztetett: éppen 25 éve annak, hogy az akkor még egyedüli képviseletként működő RMDSZ vezetői, szenátorai és képviselői, felesküdtek a kolozsvári Szent Mihály templomban arra, hogy mindent megtesznek az autonómia megvalósításáért.
– Ez aligha sikerült, mert éppen ennek hiánya hozta létre az ezért a célért küzdő civil szervezeteket, elsősorban a Székely Nemzeti Tanácsot. Ha már így alakult, akkor halljuk meg a felhívást, és valamennyien menjünk el vasárnap templomba, este pedig vegyünk részt az őrtűzgyújtáson, ezzel is jelezve, hogy nem aludt ki szívünkben az autonómia lángja – mondta Bálint.

Az EMNP megyei elnöke szerint vigyázó szemünket Katalóniára kellene vetnünk, mert akkor ráébrednénk arra, hogy „ha nem csinálunk semmit, akkor nem lesz semmi”.
A sepsiszentgyörgyiek választhatnak vasárnap a Turulmadár-téri gyertya-, vagy a pacéi máglyagyújtás között. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. október 28., 21:05
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Mit beszelnek maguk Kataloniarol ,kell tudni hogy szekeiy föld sohase letezett .BRÜXELLBE NEM IS TUNAK ROLLUK.
    beszelyenek a hazugsagrol hogy a magyaroktol kapott kancat ölt mega medve.Az a buta iro dohase latott egy magyar hires kanca lovat es eppen annak a falusinak adtak.Szegyentelen hazug banda,