Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Részeredmények vannak

Módosította a képviselőház a 2017/153-as törvényt, olyanformán, hogy a 20%-os béremelésből eddig kimaradt tanügyi személyzet is részesüljön abból – tájékoztatták a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) megyei képviselőit a tegnapi gyűlésükön – számolt be lapunknak rögtön Bukarestből való érkezése után Nagy Gábor szakszervezeti elnök.

Az általában havi egy szakszervezeti találkozó helyett márciusban már harmadszorra tanácskoztak a megyei elnökök. Úgy tűnik, a vérszegény bojkottnak is lett eredménye: ezután a tanfelügyelőségek, iskolai sportklubok és a Tanulók Háza alkalmazottainak is jár a béremelés.

Az országos elnökség tegnapi közleményében azt is kihirdette, hogy a tanügyi intézmények kivételt képeznek a létszámstop hatálya alól, magyarán indokolt esetben bővíthetik személyzetüket. Lehetetlen helyzetek álltak elő ugyanis akkor, amikor faluhelyen felére csökkentették a takarítónők munkaidejét, ám ugyanazt a mennyiségű munkát kellett elvégezniük, illetve további megszorító intézkedésekkel próbáltak az iskolák a szűk költségvetési keretbe beleférni.

Továbbra is harcolnak a nem-didaktikai személyzet fizetésének emeléséért – közölte a szakszervezeti bizalmi, valamint a tanügyi személyzet számtalan további sérelmének megoldására felhatalmazták az országos vezetőséget, hogy a PSD csúcsvezetésével vegye fel a kapcsolatot tárgyalások céljából. Nagy rámutatott, 2014-ben létezett az akkori kormánypárttal egy viszonylag jól működő protokollúm, amelynek pontjai közül a többség menetrend szerint megvalósult, és úgy véli, egy ahhoz hasonlót kellene életbe léptetni a közeljövőben is. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 22., 15:23
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nagy úr! A vérszegény sztrájkot is maguk kezdeményezték! Mi aláírtuk mert 20 év régiséggel 2300 lejt keresünk kajabonok nélkül! Egyszerű munkás kevesebb melóval és 8 osztályal többet keres! A tanfelügyelők tetvek rajtunk óriási fizukkal, továbbképző” kftkkel”, nézze meg a vagyonnyilatkozatukat! Replikát várunk!😂

  • User
    Dátum: 2018. március 23., 7:57
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Szerencsés… Én 20 év régiséggel 1200 lejt kapok, s nincs kajabon. Ennyi jár az 1900-as minimálbér után, 700-at zsebrevág az állam. Tényleg minimálbér!

    • User
      Dátum: 2018. március 24., 0:55
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Szívből sajnálom azt aki minimálbérért gürizik, az ők fizujuk is kellene legalább 5-600 eurónak megfelelő, legyen, de ha 1 felsőfokú végzettséggel rendelkező személy aki fél életét a tanulásra tette fel 2000 lej körül keres az elárul mindent erről az országról!