Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rengeteg a terv Baróton

Rengeteg a terv Baróton Kovászna megye

Csaknem negyedévnyi hivatalban töltött idő után Benedek-Huszár János baróti polgármester bizakodó. A városnak vannak folyamatban levő beruházásai, de számos új terv is előkészületben, hogy az alkalmas időpontban azok megvalósítására azonnal pályázni tudjanak. Az elöljáró azt mondja, nincs nála a bölcsek köve, hogy mindent tudjon, ezért szívesen fogad észrevételeket a lakosság részéről, az embereket ezúttal is arra kéri: bízzanak az önkormányzatban.

– Több mint két hónap hivatalban töltött idő után melyek az első tapasztalatai? Nehezebb avagy könnyebb a munkája annál, mint amire számított?

– Felelőtlen lettem volna, ha nem mérem fel előzetesen, mire vállalkozom. Meglepetés nem ért, mivel a gondok felszíne madártávlatból is látszott, legfeljebb a valós mélysége nem. Komoly szakmai alapokon állva, a munkatársakkal együttműködve úgy ítélem, hogy az első két hónapot sikerrel vettük, néhányuk véleménye szerint még pörgősebben is, mint ahogyan az eddig megszokott volt, és ezt a ritmust fokozni fogjuk. Azt hozzáteszem, hogy a váltáskor távozókból senki egy papírlapnyi információt, ügymenetet, egy jelszót át nem adott, de ennek semmilyen negatív hatását nem éreztem, nem találkoztam olyan szakmai vagy ügyrendi akadállyal, amit ne tudtunk volna gyorsan megoldani, és ebben köszönöm a munkatársak segítségét. Ahogyan a kampány minden percét élveztem, a legkeményebbeket, legdurvábbakat a legjobban, úgy élvezem a munkám minden egyes percét és vonatkozását. Köszönöm a választóknak ezt a komoly adag adrenalinnal fűszerezett élményt!

Hirdetés
Hirdetés

Nem építünk sportbázist!

– Év eleje lévén milyen terveket tart idénre a legfontosabbaknak? Mi az, aminek az idei költségvetésből feltétlenül meg kell valósulnia?

– Rengeteg tervünk van. Először is ott vannak a folyamatban lévő beruházások: Baróton véglegesítenünk kell a két híd dolgát, megújul a piac, kialakul a két park, elkészül az új iskolaépület. Felsőrákoson befejezzük a vízvezetést és a főút modernizálását, és véglegesítenünk kell az új sportbázis és a 180 férőhelyes sportcsarnok pontos elhelyezkedését. Nem építünk sportbázist a Technika telepre! Kisebb volumenű munkálatokkal minden településen kiássuk a sáncokat, új átereszeket helyezünk el. Emellett számos új beruházást terveztetünk meg: betelekkönyveztetjük minden falu teljes utcahálózatát, mert ez alapvetően szükséges a pályázatokhoz, elkészítjük minden falu szennyvíztervét – Bibarcfalva és Rákos főutcáján le is fektetjük a vezetékeket.

Mivel az ivóvízterveket az Aquacov elkészítteti, elkészíttetjük minden olyan utcának az aszfaltozási tervét, amely alatt a közművek már megfelelően működnek; véglegesítjük a várost nyugati oldalról elkerülő útszakasz és az Alsórákos felé vezető út megvalósíthatósági tanulmányát. Tanulmányt készíttetünk egy új, 60 férőhelyes bölcsődére, a poliklinika, a kórház és az iskola épületeinek a teljes körű felújítására. A kórháznál új sebészeti és nőgyógyászati osztályokat tervezünk, illetve átalakítjuk a belgyógyászatot, az ambulanciát, a laborokat és az adminisztratív épületeket. Az iskolánál a rehabilitáció mellett büfét, kantint, iskolaorvosi és fogászati rendelőket tervezünk, mindenütt főként energiagazdálkodási elveket tartva szem előtt. A felsoroltakra megvan a fedezetünk, nem álomkategória, de reményeink szerint a lista az év során bővül, az új tételekről majd a megfelelő időben szólok.

– Van-e olyan területe hivatali munkájának, melyben a város lakói segítséget, ötleteket adhatnának?

– Bárkitől köszönettel veszek bármilyen észrevételt, megjegyzést, kifogást, óhajt, személyesen, telefonon, SMS-ben, Facebookon stb., s ezeket a lehetőségek függvényében teljesítjük. Jelentkeznek is sokan, és mi szívósan, egyik gondot a másik után megoldottuk, és ezután is meg fogjuk oldani. Nincs nálam a bölcsek köve, nem látok meg mindent, nem hallok meg mindent, de látó szemmel és halló füllel fogadom mindenki javaslatát, mert nem félek a munkától.

A városünnep idén is elmaradhat

– Számíthatunk-e idén Barót-napokra, ha vége lesz addig a járványnak?

– Megteszünk mindent, hogy legyen városünnep, de figyelembe kell venni, hogy ebben a bizonytalan helyzetben nem lehet a megszokott módon tervezni, előadókat szerződtetni, műsorokat szervezni, ezért személyesen nem sok esélyt adok e pillanatban annak, hogy 2021-ben valóban együtt ünnepelhessünk. Például terveztük a korcsolyapálya megnyitását is az új év első napjaiban, de bár zöld zónába kerültünk már karácsonytól, mégsem nyithatunk. És hasonló esetekre még számíthatunk.

– Nemrég említette, hogy megvan az új városvezetés első pályázata: a digitális eszközök beszerzése az iskolák számára. Az új tanév kezdetéig (szeptemberig) megkapják-e a diákok és a tanárok ezeket az eszközöket vajon? Hogy halad az új iskola építése?

– Ebben a pillanatban nincs válasz erre a kérdésre: a pályázatot el kell bírálják, siker esetén szerződést kell kötnünk, meg kell szerveznünk a közbeszerzést, a nyertesnek le kell szállítania a termékeket, és ezek tőlünk független, objektív körülmények. Az új iskolaépületben a munkálatok már január 4-én újra elkezdődtek, és amennyiben a minisztérium időben fizet, az építő a naptári év végére át fogja adni a kész épületet.

– Van-e más pályázat is már kilátásban? Mi lenne a következő?

– A fentebbiekben említett új indítású beruházásokra be fogjuk nyújtani a finanszírozási kérelmeinket a megnyíló uniós és kormányprogramok függvényében. De nem szeretek olyan dolgokban nyilatkozni, amelyek nem tőlem függnek. A tervek elkészítése legfőképpen a mi kezünkben van, de a pályázat benyújtásához tőlünk független és általunk nem befolyásolható körülmények szerencsés összeállása is szükséges. Ha most azt mondom, hogy erre meg erre szeretnénk ekkor meg ekkor pályázni, azt az olvasó készpénznek veszi, miközben az elmúlt másfél évtized tapasztalata alapján mondom, hogy egyes beharangozott kiírások indításában akár esztendős csúszások is lehetnek. Ezért minden ilyen információt a maga idejében hozunk nyilvánosságra, akkor viszont precízen tájékoztatjuk a lakosságot minden arra érdemes részletről.

– Van-e olyan különösebb probléma, amivel csak hivatala kezdete után szembesült, azelőtt nem tudott róla, s amit meg kell oldania?

– Legfeljebb egyes gondok valódi dimenzióját nem ismertem, mindegyikük meglétéről tudtam. Ezek általában a sokéves vagy évtizedes hanyagság eredményei. Fontos, hogy bár vannak nehéz és költséges gondjaink is, megoldhatatlanok nincsenek, kitartó munkával mindegyiket orvosoljuk. Ehhez kérünk viszont egy kevés türelmet.

– Meg lehet-e ítélni ennyi idő után már a tanácsosok munkáját? Hogy látja, segítik-e elképzeléseinek megvalósításában?

– Kimondott célom volt, hogy az RMDSZ és az EMSZ frakciói igazi egyetértésben dolgozzanak. Sikerült. Minden egyes döntéshozatal előtt alaposan megvitatjuk a frakcióvezetőkkel a részleteket, és a határozatjavaslatokat konszenzussal tesszük a plénum asztalára. Eddig nagyon jó az együttműködés, hasonlót kívánok az elkövetkező években is. Számomra nincs az az időmennyiség, amit ne szentelnék arra, hogy a lehető legalaposabban megfontoljuk a döntést, mert azt szeretném, hogy mindenki teljes meggyőződésből támogassa a határozatokat.

– A jelek szerint milyen lesz a 2021-es év Barót és a hozzátartozó falvak számára?

– Ha a költségvetésünk lesz legalább olyan, mint a tavaly, ha behajtjuk a kintlévőségeink jó részét, ha a célegyenesben lévő beruházásainkat valóban megvalósíthatjuk, ha a fentebb vázolt tervezési munkában eljutunk a kitűzött szintig, akkor eredményes év lesz. Igazából 2021 a sok terv elkészítésének éve – ezek nélkül nincs kivitelezés, a megvalósítások éve 2022 lesz. Természetesen mindezt a jakabi feltétellel, a legnagyobb „ha”-val: ha az Úr akarja, és élünk.

– Van-e olyan üzenet, amit szívesen tolmácsolna az olvasóknak?

– Bízzanak az önkormányzatban, éljék a jobb holnapba vetett hittel mindennapjaikat, és legyenek kíméletlenül őszinte, de jó szándékú, építő kritikával önkormányzati munkánk iránt! 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 8., 9:38
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Mennyit dolgozik a városért ez az ember. Vajon a cégéért mikor tud dolgozni? Muszály a munkahelyén pályázgason a saját cégének..,micsinalj, ha nincs az az időmenyiség amit nem a munkával töltene. Kérem polgármester, hogy épüljön ebből a kritikából.

  • User
    Dátum: 2021. január 8., 11:03
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Tervekkel tokig vagyunk,a korhaz egy romhalmaz,30 eve tervbe van az ujitas….nyugdijig se ertem meg hogy ezek mine megvalosuljanak.Az iskolaepulet elkeszulhet,csak gyermek nem lesz,aki oda jarjon,inkabb csinaltak volna oregotthont,mert arra volna kereslet.De minek az,ha az oregeket elfetethetjuk a korhazban is….legtobbszor mig meghalnak….

    • User
      Dátum: 2021. január 8., 12:20
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Az öregek nincsenek elfelejtve,ha építő kritikát nem tudunk megfogalmazni, rombolót miért nyilvánítunk! Két hónap után már lehet vádaskodni,ahelyett hogy bizakodóak, segítőkészek lennénk!Sok sikert polgármester úr!

  • User
    Dátum: 2021. január 8., 11:45
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Először is Boldog Ùj Èvet kívánok a polgàrmester ùrnak! Tovàbbà azzal a kèrèssel fordulok önhöz hogy sziveskedjenek a Keserű Mózes utcàba egy kis rendet teremteni. Konkrėtan a szerdai napokról lenne szó, az ùgynevezett turkàlòs piac környèkèn. Pèldàul: letiltani az autó forgalmat, ezeken a napokon, kivève az ott lakòkat. Tiltò tàblàkat helyezni a szekeseknek, ràkötelezni a piacműködtetőket (miccsesek, stb.) hogy teremtsenek illemhelyeket, mivel a fogyasztók az ANL tömbhàz meg a környèkèn parkolò autók között vègzik a kisebb vagy nagyobb fiziológiai dolgaikat. Ès mèg lehetne folytatni….

      • User
        Dátum: 2021. január 10., 15:13
        ÉRTÉKELÉS: 7

        Hogy tegye fére? Most vette fel.versenyvizsga nélkül. Persze tudjuk,hogy nem kellett versenyvizsgazni mert felvilagositottak. Majd kiismeri majd akkor teszi fére. Sajnos nem jóra bízta a tanácsok osztogatasat. Barót ismeri.nem ok nélkül nem kedveli .majd megtudja a polgarmester úr is 😄

  • User
    Dátum: 2021. január 8., 16:54
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Értelmes elgondolások, vagy talán tervek? Amire nem sokat adtak vagy figyelmen kívül hagyták, az az a ,,területek” jogi helyzete. Nagyon sok olyan belterület van, ami a várost illeti, de a tulajdonjogi helyzete tisztázatlan. Ezek intézéséhez komoly mellé állás szükséges. Nagy István polgármester rádöbbent a lényegre, el is indult a dolog, de egyből 8 évi szünet következet. Quo Vadis ? a jövőben! Majd kiderül!

  • User
    Dátum: 2021. január 10., 21:32
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A foldek dolga mikor tisztazodik, Meg hany 30 ev mulva? mikor mi mar nem leszunk, meg a gyernekeink sem.Es akkor kihez kerulnek a foldjeink akik most uralkodnek azok utodjaikhoz??Biztosan mas elegedetlen is van rajtamon kivul.

  • User
    Dátum: 2021. január 17., 9:29
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Mikor szünik meg a cigányblokk alatt levő förtelmes kirakodóvásár? Zöldség gyümölcs palettán leszakadt sátor alatt szép városképet eredményez. A zöldövezeti non-stop kirakodóvásár lehet büszkesége a cigányokkal kiegyezett polgármesternek!