Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rendszerhiba a tanügyben

Rendszerhiba a tanügyben Kovászna megye

Bár a Kovászna megyei tanfelügyelőség február óta több szakaszban szervezi a tanári állások elosztását az oktatók között, még mindig üres 205 teljes és részkatedra. Az órákat azonban megtartják, így vagy úgy, de betöltik az órarend lyukait.

A legutolsó elosztáskor, szeptember 5-én 320 teljes és töredékkatedrát, illetőleg csak órákat hirdettek meg, az ezután fennmaradt hiányt az iskoláknak, a megyénkbeli 77 pénzügyi egységnek „ön­erőből” kell megoldania. A procedúra szerint meghirdetik a helyeket 30 napra, amelynek letelte után versenyvizsgát kell szervezni. Addig megoldás lehet, hogy az iskolán belül más tanárok pluszórákat is felvállalnak, behívhatnak nyugdíjas pedagógusokat, vagy más területekről „kölcsönözhetnek” oktatókat.

Ez különösen a szakképzésben jellemző, mestereket, szakoktatókat ugyanis egyre nehezebb találni, de a reálszakos tanárok is mind kevesebben vannak pályán, és a jelenleginél is nagyobb lehet a baj a következő 4-5 évben, ha az idősebbek nyugdíjba mennek. Román óvónőknek és tanítónőknek is bőven akad még hely a megyében. Területileg Árapatak és Bölön szenved a leginkább a szakképzett pedagógusok hiányától.

– Túl bonyolult a rendszer, ezért sok a hibalehetőség benne, le kellene egyszerűsíteni – véli Demeter Dávid, a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója. Náluk ezzel együtt a hétféle (!) oktatási formához (líceum, szakiskola, posztliceális oktatás, duális képzés, látogatásnélküli, sofőriskola) megtalálták az oktatókat, vagyis „meg van oldva a helyzet”, pedig az is nehezítő körülménynek számított, hogy a hét elején még mindig iratkoztak, átiratkoztak a hanyagabb tanulók. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük