Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rendeznék a város bejáratát Baróton

Rendeznék a város bejáratát Baróton Kovászna megye

Barót májusi tanácsülésén – merőben szokatlanul – a város szélének rendezettsége, vagy inkább rendezetlensége is eszükbe jutott a tanácsosoknak. Pál-Szilágyi Zoltán frakcióvezető azt javasolta, a város olaszteleki kijáratánál levő kicsi háromszöget, melyet nemrég szépen lekaszáltatott a hivatal, tovább lehetne rendezni, ott akár egy kis „parkocska” kialakítása is elképzelhető lenne, mondta.

Hirdetés
Hirdetés

Felvetette továbbá, hogy oda lehetne költöztetni akár azt a város bejáratát jelző kis építményt is, melyet néhány éve egy helybéli vállalkozó kezdeményezésére állítottak, de félbemaradt: a két kőláb jelenleg magas fűben árválkodik, a város neve nem került rájuk azóta se. A tanácsos szerint, ha az építményt lejjebb, a kis parkba költöztetnék, ott érvényesülne, és sokkal jobban nézne ki.

A felvetéssel teljes mértékben egyetértett a város polgármestere, Benedek-Huszár János is. Azt mondta, ha a tanácsosok beleegyeznek, akkor a következő egy hónapban rendezik ezt a területet, illetve a várostábla ügyére, egyeztetve állításának kezdeményezőjével, még visszatérnek. Bár nem volt hivatalos napirendi pont, az ügyről mégis szavaztak a tanácsosok: mindnyájan egyetértettek a város szélének ilyesforma rendezésével. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük