Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rendesből dolgozni kell

Rendesből dolgozni kell Kovászna megye

Több tucat törvénytervezet szerepel a mezőgazdasági szakbizottság napirendjén, itt „rendesből dolgozni kell” – állapította meg Könczei Csaba. A sepsiszentgyörgyi képviselő hangjából ennek ellenére úgy tűnt, hogy már várja, hogy az eddigi, jobbára politikai tevékenység helyett, végre valós szakmai munkát végezhessen.

Hirdetés
Hirdetés

„Van ott bőven minden”, hiszen a mezőgazdasági szakbizottsághoz tartozik az erdő is, az élelmiszeripar és – biztonság, illetve „egyéb csatolt területek”, ami ezzel kapcsolatos – mondja a képviselő, amikor a napirenden szereplő kérdések természetéről érdeklődtünk.

– A héten már elkezdődtek a bizottsági ülések, csak erdővel kapcsolatban tizenegy tervezet szerepelt a napirenden. Előttem egyelőre nem is teljesen világos, hogy honnan van ilyen sok, vélhetően most mindent előszedtek, amit az elmúlt parlamenti ülésszak alatt nem fejeztek be, vagy valamilyen okból elhalasztottak – nyilatkozta a képviselő.

A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság volt vezetője azt mondja: nem (csak) azért ment oda, hogy mások tervezeteiről szavazzon, hanem saját, korábbi munkájának tapasztalatán alapuló elképzelései is vannak. Ezek közé tartozik az agrárkamarák működőképessé tétele, amelynek „nekifutottak már vagy háromszor”, de mindezidáig teljesen eredménytelenül.

– Nem jól van az, hogy mindenki a másikra vár, hogy oldja meg a problémát, s aztán ha kikaparták a gesztenyét, akkor majd ő is csatlakozik. Meglátásom szerint az élelmiszerellátási lánc minden szereplője kötelező módon tagja kell, hogy legyen a kamarának, hiszen mindannyiuknak az a közös érdeke, hogy működjön a dolog. Most opcionális a tagság, sokan a pálya széléről várják, hogy aki játszik, az eredményt érjen el. Így nem lesz sem tőke, sem erő, sem hatékonyság. Úgy kell módosítani a vonatkozó törvényt, hogy csak az lehessen ezen a piacon szereplő, aki tagja a kamarának – magyarázza a szakember.

Egy másik fontos célkitűzése a meglévő öntözőrendszerek rehabilitációjához, illetve újak kiépítéséhez kapcsolódik. Meglátása szerint ezt a kérdést az Európai Unió által létrehozott helyreállítási alapból lehet megoldani, aminek van előnyös és hátrányos vetülete is.

– Előnye, hogy irdatlanul sok pénz áll rendelkezésre, azt észszerűen felhasználva pontra lehetne tenni az egész ország öntözőrendszerét, és előnye az is, hogy benne van a kormányprogramban, tehát van, amire hivatkozni. Hátránya, hogy a pénz „el van ásva” az úgynevezett vízalap kezelési programba.

Ide tartozik minden, ami víz, legyen az föld alatti vagy –feletti, folyó- vagy állóvíz, és ide tartozik az árvízvédelemtől a lecsapolásig és öntözésig minden. Ebből kell valahogy „kihámozni” azt a részt, amit öntözési rendszerekre lehet fordítani, és ezt követően lehet konkrét elképzelések megvalósításába kezdeni – mondja Könczei.

Könczei Csaba a december 6-ai parlamenti választásokon jutott be a törvényhozás alsó házába. Az első mandátumát kezdő szakember a mezőgazdasági és a petíciós bizottság tagja.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások