Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rend lesz a Vasút utcában

Rend lesz a Vasút utcában Kovászna megye

Kilencven százalékban elkészült a kézdivásárhelyi Vasút utca hátralévő, pár száz méteres szakasza. A kockakövet felszámolták, és már lényegesen jobb körülmények között lehet közlekedni.

Kézdivásárhelyen a legtöbb nehézséggel készülő útszakasz a Vasút utca volt, hiszen felújítása még az előző városvezetés idején kezdődött. Az utca korszerűsítésére kiírt versenytárgyalást megnyerő cég röviddel a munkálat megkezdése után csődbe jutott, így a város új licitet kellett szervezzen. Így pár évig gyakorlatilag szünetelt a munka, majd elkészült a több szakaszra felosztott utca.

Hirdetés
Hirdetés

A hátramaradt rész korszerűsítése, ami a vasúti átjárótól a szentkatolnai tábláig tart, ősszel, pár hete kezdődött el, és mára odáig jutott a munkálat, hogy az út járhatóvá vált. A felújítás során az utat alapozták, járdákat alakítottak ki. Az úttestre rákerült az első réteg aszfalt, és amint azt Bokor Tibor polgármester megkeresésünkre közölte, a hideg enyhülésével a koptatóréteget is leöntik, erre még a héten sor kerülhet. A munkások terepszemlénk során is dolgoztak, leállósávot alakítottak ki az úttest mellett.

Egyedül az egykori gabonaraktár mellett található vasúti átjáró sorsa kérdéses, amit ugyan pár éve, hosszas lobbizás után, sikerült felújítani, de mára ismét rossz állapotba került.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 10., 8:47
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ez a jarda ide nem volt szukseges ,inkabb csak bonyolitja a helyzetet. Jobb lett volna ezt az egesz ures teret kiaszfaltozni es meghagyni parkolonak, hiszen errefele gyalog senki nem jar. De hat ahol nincs fej, ott jajj a labnak !

  • User
    Dátum: 2019. december 10., 8:35
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Megkérem a polgármesteri hivatalt,hogy minél előbb tegye fizetésessé a Molnár Józsiás utca,(Bertis üzlettől ay ortodox templomig legalább),hisz ezen a szakaszon teljes a káosz.A konfekció gyárakban dolgozó vidéki munkaerő reggel fél héttől délután négyig teljesen lehetetlenné teszi a forgalmat,azzal,hogy össze-vissza elhagyják autóikat.Kézdivásárhelyi adófizetők saját otthonukat nem tudják lassan megközeliteni.Nyugdijasként szembesülök nap mint nap azzal a ténnyel,hogy már gyalog sem biztos ez a szakasz.Ajánlom a polgármester úrnak,néha csúcsforgalomban jöjjön ki legalább tiz percre,és nézze meg mi van ott.Igazi balkáni vagy bukaresti cigányság.Ez nem egy magát kulturált városnak valló településre jellemző.Vagy tévedek?

  • User
    Dátum: 2019. december 10., 16:45
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Most mellefogott a mindeg mindenre visszakerdezgeto, mert nem „Ernoke ” irta a hozzaszolast, megcsak nem is olyan aki „Ernokehez” kozeli barat ,vagy ismerose volna. A vak is latja, hogy oda nem kell mindket felere jarda (fokeppen nem ilyen szeles jarda!) ,hiszen mindenutt az orszagban, ahol csak lehetseges, szelesitik az utakat es parkolokat alakitanak ki, azert, hogy igy fluidizaljak a forgalmat. Itt az ut a szeles jardak miatt keskenyebb lett, es ha netan megis lesz a jarda es a kerites kozti reszen parkolo, ez kisebb lesz mint a meglevo hely, mert a szeles jarda, amit arrafele ugysem hasznal majd senki, elfoglalja a parkirozo nagyreszet. Ezt a jarda reszt ,inkabb az ut kiszelesitese vegett aszfaltozni kellett volna (a fenykep jobb felerol beszelek !). Most kepzeljek el, hogy biciklivel jarnak arrafele. A hatad mogott autok jonnek, szembol nagykocsi jon. A ket autosavon olyan keskeny az ut, hogy ket tirkocsi amugy is csak szukon fer el egymas mellett. Akkor a biciklista hova huzodik arebb eloluk. Hiszen a borduratol egyik felen sem tud majd felrehuzodni ! Na ezek az olyan munkak, ahol nincs fej ! Most mar erted ,rosszindulattol vezenyelt visszakerdezgeto !

    • User
      Dátum: 2019. december 10., 21:43
      ÉRTÉKELÉS: 6

      És mégis mi szükség lenne egy parkolóra ott a város végén? Amúgy olyan szó a magyarban, hogy „fluidizálják” nem létezik…a forgalmat esetleg gördülékenyebbé lehet tenni. Kevesebbet kéne osztani az észt, illetve csak akkor osztani, ha van mit.

  • User
    Dátum: 2019. december 11., 16:49
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Hogy miert kell a biciklis felrehuzodjon ?! Azert, hogy az autokat ne akadalyozza. De sebaj, ezutan az ilyen szuk utszakaszokon direkt a kozepen fogok menni a savomnak es minden biciklist megkerek, hogy ezt tegye. Nem egyebert csak azert, hogy a szelen az autok ne nyomjanak fol a bordurara. Akkor majd megtudod, hogy miert kellene szelesebb ut. Ugyhogy autosok, aztan turelmesen haladjatok a biciklesek nyomaba es fokent ne nyomjatok a dudat. Mert ahol ilyen keskeny ut van, ott eletveszelyes a szelen bringazni. Aki nem hiszi el, az pattanjon bringara es probalja ki !

    • User
      Dátum: 2019. december 13., 0:01
      ÉRTÉKELÉS: 2

      b…szki, mit rinyaltok a keskeny ut miatt, en is bringazok, es legutolso esetben felmegyek a jardara (ugysem jar ott gyalogos), es voala, problema megoldva: autos is boldog, bringas is boldog. Ha a hozzatok hasonlo okosokon mult volna, meg sem fedeztuk volna fel a tuzcsiholas mikentjet…