Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rejtélyes gyilkossági kísérlet

Rejtélyes gyilkossági kísérlet Kovászna megye

Igencsak foglalkoztatja a gidófalvi közvéleményt a múlt csütörtök reggeli fotosmartonosi bizarr bűnügy, melynek rendőrségi besorolása még kétséges. Az eset körülményei sok kérdést vetnek fel, válasz még semmire sincs.

Emberemlékezet óta nem volt kocsmai verekedésen, illetve szurkáláson kívül aggodalomra okot adó gyilkosság, illetve arra való kísérlet a községben – legalábbis ezt mondja Munteanu András, a 49 éves gidófalvi gazda, akinek állatai mellett, egy fotosi istállóban történt az eset. Csütörtök reggel ő találta meg válltájékon megszúrva és elvágott torokkal a 170 juh ellátásával, őrzésével megbízott 25 éves állatgondozót. Alkalmazója csendes, dolgos, jóravaló legénynek ismeri a zágonbárkányi fiatalembert, akivel semmilyen konfliktusa nem volt, tavaly március óta (akkor fogadták meg) soha nem kellett semmiért rászólni, családtagként kezelték. Hogy ki és miért követte el ezt a tettet, nem tudni, Munteanuék nem tudnak a legény régi haragosairól vagy arról, hogy az esztenán valaha bajba keveredett volna másokkal. Öt juh azonban eltűnt – talán itt kellene keresni az indítékot?

A korábban említett kérdőjelek abból adódnak, hogy az áldozatot nem a tett színhelyén találták meg. Az istálló sarkában volt a sok vér és a véres ruhák, a legény viszont derékig levetkőzve és betakarózva az istálló közepén feküdt. (Csak két hónapja aludt az állatok mellett, mióta a juhok elkezdtek bárányozni, addig saját kis lakásában lakott.) Reggel 7-kor, mikor Munteanu András az istállóhoz ment (ahogy naponta szokott), az ajtót betámasztva találta, de egy résen betekintve látta és hallotta, hogy a gondozó vérében fekszik és nyög. Amikor bejutott hozzá, már üveges tekintettel, de öntudatánál találta.

A gazda lélekjelenlétét megőrizve azonnal mentőt és rendőrt hívott. A legény annyit el tudott mutogatni, hogy 5 óra felé történt a dolog. Bár gégéje át volt vágva, valószínűleg azért nem vérzett el, mert ütőeret nem ért a penge. Hogy neki volt-e annyi ereje, hogy az elkövetők után bezárja az ajtót, netalán önkezével próbált ártani magának – ez sem teljesen kizárható –, azt nem tudni, depresszió, elmebaj jeleit soha senki nem tapasztalta nála.

Nicoleta Tolvaj-Marin rendőrségi szóvivő kérdésünkre, hogy gyilkossági kísérlettel zajlik-e a rendőrségi kivizsgálás, csak annyit nyilatkozott, hogy a nyomozás lezárásáig nem tudnak részletekkel szolgálni. András-Nagy Róbert, a megyei sürgősségi kórház igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a fiatal csütörtökön a reggeli órákban érkezett meg a kórházba, ahol 4 órás műtéten esett át: jelenleg az életfunkciói stabilak, ám mivel komoly beavatkozáson esett át, még nem lehetett tudni, hogy utólag jelentkezhetnek-e funkciózavarok (magyarán tud-e majd nyelni, enni, beszélni). Az áldozatot tegnap is meglátogatta a gazda, kíméletből nem faggatta, állítása szerint jobban van, már járkál, ha elég erős a szervezete, talán nem is kell gégéjébe beültetett csővel élnie, biztatták a kórházban. Az áldozat ott is kifejezésre juttatta, hogy a gidófalvi családhoz vissza szándékozik térni. 

Bodor Tünde, Tinca Teddy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások