Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Reformocska a tanügyben

Reformocska a tanügyben Kovászna megye

Megjelent a Hivatalos Közlönyben az a Valer-Daniel Breaz ideiglenes oktatási miniszter által aláírt rendelet, amely szerint jövőre nem indíthatnak kilencedik osztályt azok a szaklíceumok, amelyekben 2019 nyarán egyetlenegy diáknak sem sikerült az érettségije.

Ez az intézkedés most Kovászna megyei intézményt nem érint, bár a korábbi években előfordult, hogy – legalábbis a nyári vizsgán – a kézdivásárhelyi Apor Péter- és Gábor Áron-szaklíceumokban 0%-os volt az érettségizők siker-rátája, és idén is csak 1, illetve 2 diák ugrotta meg ezt az akadályt. Sok vitát generált már, sokan szóvá tették, miért kerülhetnek egyáltalán be a középiskolákba már az általános iskolát nagyon gyenge jegyekkel abszolváló nyolcadikosok, és az e hónap elején kiadott rendeletben erre vonatkozóan is lépett a tanügyminisztérium.

Jövőben csak szakiskolában vagy duális képzésben tanulhatnak tovább azok, akiknek a bejutási átlaga nem éri el az ötöst. (A felvételi jegy 80%-át a képességvizsgán kapott jegy adja, 20%-át pedig az 5-8. osztály tanulmányi átlaga.) Ezt az intézkedést ezúttal a szülői szervezetek is támogatták, a hivatalos érvelés szerint nagyon beszűkülnek az érintett diákok munkaerő-piaci esélyei érettségi és szakma híján. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 23., 20:02
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Kedves újságírónő! Meg szeretném kérdezni, hogy melyik évben volt 0 százalékos az érettségizők siker-rátája (ahogyan fogalmazott) a Gábor Áron Technikai Líceumban, mert ez az iskola igazi neve. Ha ír egy iskolát bemocskoló cikket, akkor megkérem először nézzen utána, mert tudtom szerint az utóbbi 20 évben nem volt 0 százalék az átmenési arány az érettségin ebben az iskolában és azelőtt ugyan nem. Mielőtt átmenési százalékokról nyilatkozunk meg kellene nézni, hogy a bejutott tanulók hány százalékának volt 5-ös médiája a nyolcadikos tesztelés után.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 24., 0:19
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A néni nézze meg az edu.ro n, h mi a helyzet és utána firkáljon! Mit végzett amúgy a néni?! Van „éreccségijje”😁
    Abba a 2 szaklíceumba nem is olyan rossz a szitú, csak 1 hasonlattal szemléltetném: daciaval is rajthoz lehet állni, de normi, h a ferrari fog nyerni, igaz szegény Dacia is szívesen elvinné a néni retkes ülepét a diliházba pár napra! Apropó, eddig f@szra vették mert az udemeréjük pénzezi a gámokot nem?!😉