Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rászorulóknak meleg étel

Rászorulóknak meleg étel Kovászna megye

Emberként segítenünk kell azoknak, akiknek szükségük van rá – vallják a lemhényi ifjúsági szervezet (LISZ) fiataljai, akik havonta egy héten keresztül segítik a rászorulókat meleg étellel, amelyet a Benz Mar vendéglő biztosít számukra.

Hirdetés
Hirdetés

Lukács Botondtól, a szervezet elnökétől megtudtuk, a csapat egyik tagjának támadt az ötlete, hogy segítsék a rászorulókat meleg étellel.
– A szomszédja megbetegedett, gégerákban szenved, és az élettársának nincs munkahelye, így ők az első család, akiknek meleg ételt biztosítunk – mondta Botond.
Majd hozzátette, céljuk az, hogy egyre több vendéglőt vonjanak be ebbe a projektbe, és hétről hétre több hátrányos helyzetű embernek segítsenek. Jelenleg a szervezet csak ennek a családnak segít, de szerdától egy idős néninek is jár a meleg étel.

– Még nagyon gyerekcipőben jár a projekt, de minden olyan 75 év alatti nyugdíjasnak és nélkülözőnek próbálunk segíteni, aki nem részesül az állam által biztosított étkezési jegyekben – hangsúlyozta az ifjúsági szervezet elnöke.
Először településszinten szeretnék ezt kiterjeszteni, de ha jól megy és halad a projekt, más helységekben is folytatnák azt. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások