Felhívás!

Raktárak kellenének

Rekord krumplitermésre számíthatnak idén a háromszéki gazdák – jelentette be Könczei Csaba. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért, jelentősebb profitra csak azok számíthatnak, akiknek minőségi tárolókapacitásuk van.

Könczei Csaba elmondta: a krumpliföldek 45 százalékáról gyűjtötték be a burgonyát, és a becsült termés jelentősen felülmúlja a sokévi átlagot.

– Átlagosan 28 tonna burgonyára számítunk hektáronként, ami 35–40 százalékkal több, mint a 20–21 tonnás hektáronkénti átlaghozam. Véleményem szerint, akár a gabona esetében is, a jót termés az idei rendkívül kedvező időjárásnak tulajdonítható: annyi eső esett, amennyi kell és szinte pontosan akkor, amikor kell – nyilatkozta a szakember.

Az igazgató „örvendetesnek” nevezte, hogy az emberek ismét bízni kezdenek, és idén 13 873 hektáron ültettek krumplit, ez mint­egy 2000 hektárral több, mint az előző években.

A jó termés hátulütője viszont az, hogy nagyon olcsón tudják értékesíteni a termelők a burgonyát. Jelenleg is 35–40 banis kilónkénti áron tudják eladni a portékát, ami éppen csak fedezi a termelési költségeket. Egy-két hónap múlva, netán tavasszal, jóval többet kérhetnének érte, ám ehhez nedvesség- és hőmérséklet-szabályzós tárolókra lenne szükség. Kovászna megyében azonban a megtermelt mennyiségnek csupán egyharmadát tudják elraktározni megfelelő körülmények között.

Könczei Csaba úgy véli, a Kovászna megyei termelőknek, akár csak évekkel ezelőtt, a vetőmagként használt burgonya termesztésére kellene szakosodniuk a következő években, ugyanis ezt jobb áron lehet értékesíteni a piacon.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. szeptember 19., 5:08
    ÉRTÉKELÉS: 4

    En “ugy velem”,hogy ma este jon a Mikulas:)) KINEK lehet majd eladni a vetomagot,ha egyre tobb kisgazda kenytelen lemondani a pityoka termesztesrol?

  • User
    Dátum: 2017. szeptember 19., 10:32
    ÉRTÉKELÉS: 5

    amikor a kistermelok le verik a pityoka arat,mert “ra ertunk es ki szedtuk”es nincs hova tennie,nem 35-40 banikrol beszelunk,oda adjak 25-30 baniert is…kar….mert megdolgozik erte..