Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pozitív hozzáállással elért sikerek

Pozitív hozzáállással elért sikerek Kovászna megye

A siker titka a kitartás, a kemény munka. A tehetség és a szerencse csak jól jön mellé, vallja Gyerő József. Kovászna város polgármestere Hosszú Katinka, többszörös olimpiai bajnok szemléletét követve dolgozott és ennek szellemében vezette a fürdővárost az elmúlt négy évben.

Hirdetés
Hirdetés

– Első mandátuma végén hogy érzi, miként alakult az elmúlt 4 év?

– Az elmúlt időszakban meggyőződtem, hogy kevés egy mandátumnyi idő nagyszabású, látványos eredmények felmutatására, nagyívű projektek kivitelezésére, befejezésére. Még úgy is, hogy világos jövőképet szem előtt tartva, elkötelezetten dolgoztunk. Elláttuk hétköznapi, kisléptékű teendőinket, de kijelöltük a közép és hosszú távú céljainkat is, majd kitartóan kerestük, tapostuk a megvalósításuk felé vezető utakat. Közben vívtunk szélmalomharcot és győztes csatát egyaránt. Együtt, csapatban Jeszenovics Róbert Károly alpolgármesterrel, a polgármesteri hivatal és az alárendelt intézmények alkalmazottjaival, akiknek – hinni szeretném – sikerült nem főnökévé, hanem munkatársává lennem. Együtt, a helyi és megyei tanács RMDSZ tagjaival, akikre alapvetően számítottam. De örömmel vettem tudomásul, hogy a fejlesztéseket illető fontos kérdésekben az összes tanácsos bizalmát élveztem. Különösen ki szeretném emelni az önkormányzaton belül kialakított és fenntartott pozitív munkalégkört.

– Milyen beruházások, fejlesztések történtek Kovászna városban?

Megemlíteném az utak, számos gyalogosfelület, nyilvános és lakótelepi parkoló felújítását, létrehozását, a vízvezetékek, szennyvíz- és csapadékvíz-csatornák egy részének korszerűsítését, parkok, zöldövezetek rendezését, a közvilágítás és a térfigyelő kamerarendszer fejlesztését és bővítését. Számos eszközt és gépjárművet sikerült vásárolni, amelyek segítik az önkormányzati munkát. A köztemető haladéktalan bővítésének céljából 2718 négyzetméter területet vásárolt az önkormányzat. Állami támogatással telekkönyveztettük a Kovászna közigazgatási területén fekvő, magántulajdonban levő mezőgazdasági területek egy részét.

Sokat foglalkoztak az oktatási intézményekkel, szempont a kulturális élet fellendítése is…

– Hangsúlyt fektettünk az oktatási infrastruktúránk felújítására. Újjáépítettük az Orbán Balázs Általános Iskola és az Avram Iancu Általános Iskola épületének teljes tetőzetét. Ez utóbbiban külső nyílászárókat is cseréltünk, és a belső udvart is rendeztük. Közösen a megyei önkormányzattal, belső felújítási munkálatokat végeztünk a csomakőrösi általános iskola épületén. Megújult osztálytermek, modern vizesblokkok várják vissza ősztől a falubeli gyerekeket. Az 1-es Számú Napköziotthon, illetve az Avram Iancu Általános Iskola keretében működő bölcsődei oktatás teljes költségét az önkormányzat biztosította, a négy csoportba közel 60 kisgyerek jár. Ez a tevékenység jelentősen megterheli a költségvetést, de fontosnak tartjuk ilyen módon is támogatni a gyereket vállaló családokat. Továbbá a megyei tanáccsal és a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal partnerségben biztosítottuk a délutáni oktatás anyagi feltételeit a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a vajnafalvi Avram Iancu Általános Iskola 45 tanulójának. Külső-belső munkálatokat végeztünk a csomakőrösi kultúrotthon épületén, a Nedeia-tisztási tájházon. A művelődési ház tevékenységét segítendő hangszereket, eszközöket, felszerelést vásároltunk. Finanszíroztuk településünk kulturális programjait, hangsúlyosan az évről-évre bővülő, egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő, kiemelt kulturális projektek sorát.

– Kovászna megye turizmusának nagy része az önök városában valósul meg. Mit jelent ez számokban? Mit hoz ez a kovásznaiaknak?

Saját „méréseinkre” alapozva kijelenthetjük, hogy az utóbbi években növekvő tendenciát mutatott az ágazat (kevésbé 2020-ban), és létfontosságú szerepet játszik a város gazdasági-társadalmi életében. Alátámasztandó, íme pár 2019-es adat: minősített szálláshelyeinken összesen 55.741 vendéget jegyeztek, míg a szívkórházba további 12.247 fürdővendég érkezett; a vendégéjszakák száma 436.523, melyhez hozzászámolandó a szívkórházi 132.684 vendégéjszaka. A szívkórházi alkalmazottakat is ideszámolva, a turizmus megközelítőleg 1000 alkalmazottnak biztosít közvetlenül álláslehetőséget, míg további több száz kovásznai munkavállaló dolgozik a kapcsolódó ágazatokban. A városi évi költségvetésbe helyi adó és illeték címén közvetlenül befizetett adók és illetékek 45%-át adják a turizmus területén tevékenykedő vállalkozások. Lehetőségeink, hatásköreink függvényében igyekeztünk támogatni, helyzetbe hozni a turizmus gyakorlatát városunkban az által is, hogy rendezvényeket szerveztünk. Gondolok itt a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Napokra, a Hó Ünnepére, az Orbaiszéki Forgácsfesztiválra, az Illés-napi juhászlakodalomra, a városnapokra, a Winter-rallyra stb. Ugyanakkor turistákat eligazító közúti irányjelző táblákat állítottunk fel városunk több pontján.

– Kovászna önkormányzata milyen szempontok szerint szeretné a turizmust továbbfejleszteni?

– A fürdőváros pozicionálásának céljából fontos volt, hogy a helyi tanács elfogadta a város logóját és jelmondatát, melyeket az Állami Szabadalmi és Védjegyhivatalnál sikeresen bejegyeztünk és a törvény oltalma alá helyeztünk. A tulajdonunkat képező védjegy – a Kovászna, a mofetták és 1000 borvízforrás városa jelmondat és a már közismert logó – lett a város brandje, mellyel az elkövetkezőkben településünket promováljuk. Úgy gondoljuk, a város turizmusában szemléletváltásnak kell történnie, mely által a helyi turizmus gyakorlata felzárkózik a XXI. századi elvárásokhoz. Ennek céljából szeretnénk partnerei lenni, hatásköreink szerint, az ágazatban érdekelt vállalkozásoknak, hogy amint azt a fejlesztési stratégiánk is kijelöli, a turizmus minden formája a város lakosságának érdekét szolgálhassa.

– Sokszor hangsúlyozta, fontos a csapatmunka, a magyar-román jó együttélés, együttműködés a városban. Hogyan valósul ez meg?

– Hiszem, hogy a belső béke, a munkát lehetővé tevő feszültségmentes hangulat csak kommunikációra épülhet. Igyekeztem a négy év alatt megszólítani, tájékoztatni a román nemzetiségű városlakókat is, partnerséget ajánlani az őket képviselő testületi tagoknak, civil szervezeteknek. Úgy gondolom, kezdeményezésem nagy mértékben sikerrel járt.

– Milyen jövőbeli tervek, elképzelések vannak?

Vannak beérésre váró, az előkészítés, kivitelezés különböző szakaszaiba jutott, egyszerűbb-komplexebb terveink. Ezek folytatása az újonnan megválasztott tisztségviselők feladata lesz, pl. a több mint 4 millió euró értékű, 11 utca teljes körű felújítási munkálatait célzó, nyertes EU-s pályázat, a csomakőrösi szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, a városi közművek bővítése, a tervezett wellnessközpont, nyári szánkó, futballstadion, a kisvasút és asikló ügye, az óvodaépület befejezése és még hosszasan sorolhatnánk. Tehát bőven vannak terveink, reméljük, a közösség újabb mandátumra szavaz bizalmat, hogy folytathassuk munkánkat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások