Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Potsa Józsefnek állítottak emléket

Potsa Józsefnek állítottak emléket Kovászna megye

Vasárnap délelőtt tartották Hatolykán a Potsa József egykori háromszéki főispán mellszobrának avatóünnepségét , amely szentmisével kezdődött a római katolikus templomban. A művet Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum vezetője készítette.

Hirdetés
Hirdetés

A Hatolykai Potsa József főispánra való emlékezés vasárnap délelőtt szentmisével kezdődött a római katolikus templomban. A szentmisét Potyó Ferenc, szentkatolnai plébános celebrálta.
− A mai ünnepségünk jóllehet nem egy szentről, egy oltárra emelt személyről szól, de mégis népünk egy fiáról. Potsa József, aki Háromszék vármegye főispánja volt mintegy 26 éven keresztül, valóban szolgálta ezt a népet. Szolgálta azzal, hogy a népnek jövőjéről, megmaradásáról, jóllétéről gondoskodott, és ezt tudta áldozatvállalással tenni. Fontos, hogy az ilyen nagyokra, múltunk igazi hőseire ne csak emlékezzünk, és mellveregetve hangoztassuk nevüket, hanem állítsunk emléket számukra – emelte ki beszédében a plébános.

A szentmisét követően Tóth Szabolcs Barnabás Potsa József Háromszék történetében című könyvét mutatta be, majd Demeter László a Háromszék Vármegye Emlékkönyve Magyarország fennállásának ezeréves évfordulójára című kiadványt. Mindketten felidézték azt a történelmi kort, amelyben Potsa élt és dolgozott.

Ezt követően az ünneplő sereg átvonult a fürdőközpont előtti térre, ahol ünnepi beszédek kíséretében leleplezték a mellszobrot. Az ünnepséget a helyi óvodások, elemi iskolások és nagyobb diákok tették színesebbé népdalokkal, szavalattal és táncos műsorral.

A megemlékezők között jelen volt Tóth László, Magyarország Csíkszeredai konzulátusának főkonzulja, Könczei Csaba és Gál Károly képviselők, Ráduly István, Kovászna megye prefektusa, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Őket és a többi jelenlévőt először Tusa Levente polgármester köszöntötte.

− Amíg mások szobrokat döntenek, és viszályt keltenek, mi szobrot állítunk, valamint a békés egymás iránti tisztelet és megértés jövőjét építjük. Potsa József főispán élete és munkássága példamutató mindannyiunk számára – kezdte beszédét, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették az ünnepség létrejöttét, akik anyagi vagy természetbéli támogatásukkal jelen voltak a kivitelezésben, Var-gha Mihály szobrászművésznek, valamint Tamás Sándor elnöknek.

A folytatásban Tóth László főkonzul is szólt az egybegyűltekhez, valamint Tamás Sándor is köszöntötte a jelenlévőket.
− A székelység történelmében mindig két korszak váltogatta egymást. Voltak korszakok, amikor szilárdan tartottuk kezünkben sorsunk gyeplőjét, és voltak bizony olyanok is, amikor elgyengültünk, széthúztunk, egymásnak feszültünk, vagy elháríthatatlan külső veszedelem érkezett, és kiejtettük kezünkből sorsunk gyeplőjét. Azokban az időszakokban viszont, amikor a magunk urai lehettünk, mindig nagy célokat fogalmaztunk meg. Így volt ez Potsa József főispán idejében is, hiszen az ő hivatali ideje egybeesett azzal az elhatározással, hogy kell legyen egy erősödő, gyarapodó, fejlődő Székelyföld, amelynek sorsát mi magunk alakíthatjuk, saját szokásaink és képességeink, saját szájunk íze szerint. Meggyőződésem, hogy így kell élnünk, terveznünk és cselekednünk ma is. Ez a mai rendezvény éppen ehhez nyújt kapaszkodót – hangsúlyozta.

Az ünnepi beszédeket követően leleplezték a mellszobrot, amelyet Potyó Ferenc áldott meg, majd az intézmények vezetői elhelyezték előtte a kegyeletkoszorúkat. Az ünnepség a szabadtéri kiállítás megnyitójával ért véget. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. július 11., 7:56
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A LISZ. korhű egyenruhájában díszőrszolgálatot teljesítő hajdúk , még emelkedettebbé tették e csodálatos esemény hangulatát. Csak ,hát ez már nem fért bele a cikkbe …