Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Potápi: a lósport támogatása is része a nemzetpolitika eszköztárának

Potápi: a lósport támogatása is része a nemzetpolitika eszköztárának Kovászna megye

A Nemzetpolitikai Államtitkárság idén két ütemben hirdet pályázatot az erdélyi lovasegyesületek számára, ugyanis a lósport támogatása is része a nemzetpolitika eszköztárának – közölte az MTI-vel Potápi Árpád János vasárnap, miután Oltszemen köszöntötte a negyedik alkalommal megszervezett nemzetközi kettesfogathajtó verseny résztvevőit.

Hirdetés
Hirdetés

Az MTI-nek telefonon nyilatkozó államtitkár rámutatott: azon túl, hogy egészséges életmódra nevel, a sport összetartó erő, közösségbe szervezi a fiatalokat, ezért azon vannak, hogy egyre inkább bekerüljön a nemzetpolitika eszköztárába.

„Ennek nagyon nagy eredményei vannak például a labdarúgásban. Elég felidézni, hogy Magyarországon milyen sikereket értünk el, meg itt a Román Kupát megnyerte a Sepsi, a Felvidéken rendre az első-második helyen van a DAC, és hát egyre jobb, ugye, a Topolya is a Vajdaságban. De nemcsak erről van szó, meg az akadémiák létrehozásáról, hanem a lósport támogatásáról is” – részletezte Potápi Árpád János.

Úgy értékelte: a versenyeredményekhez a sport tömegesítésére van szükség. Azért támogatják az erdélyi lovasegyesületeket, hogy minél több gyerekkel, fiatallal tudjanak foglalkozni, akire építkezve majd a későbbiekben a versenysportot is lehet erősíteni.

„Nemcsak a versenysport a cél, hanem nyilván az, hogy a gyerekek tudjanak lovagolni, tudjanak egyáltalán a lóhoz közeledni, ne féljenek tőle, és abból a régi lovaskultúrából valamit tanuljanak vissza, ami még 30-40 évvel ezelőtt teljesen általános, mindennapi dolog volt, és mi már elfelejtettük a nagy részét” – magyarázta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az oltszemi kettesfogathajtó verseny 2018-ban került be a Nemzetközi Lovasszövetség versenynaptárába: a háromcsillagos megmérettetés azóta a világbajnokságon való részvételre jogosító pontszerzési lehetőség. A nemzetközi igényeknek megfelelő pályát a Kovászna megyei tanács támogatásával alakította ki Bodok község önkormányzata.

„Büszkék vagyunk a székelyföldi fogathajtókra, akik nemcsak az országos mezőnyben járnak az élen, de számos világbajnokságon is eredményesen képviselik Romániát. Nem véletlen, hogy a romániai fogathajtásban főként magyar versenyzők vannak, hiszen múltunkba gyökerezően egy láthatatlan szál fűz a lovakhoz. Évek óta mi is hozzáteszünk ehhez a nagy egészhez, a székelyföldi lovassport hírnevének öregbítéséhez az oltszemi, világszínvonalú fogathajtó pályával, az itt megszervezett nemzetközi fogathajtó versenyekkel, valamint a világbajnok vérvonalú kisbéri félvér hazahozásával” – mutatott rá az önkormányzat honlapján közölt üzenetében Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke.

Az idei oltszemi versenyre 18 – két magyarországi, egy görög és 15 romániai – fogat nevezett be. Az esemény köré idén is háromnapos lovasünnepet szerveztek a háromszéki településen, ahol számos kulturális program, szórakoztató műsorok, koncertek, kézműves vásár várta a közönséget, a gyermekeknek pedig kalandszigetet rendeztek be és lovaglási lehetőséget biztosítottak.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük